just one more time, please!

Ma ismét egy olyan filmet néztem meg, ami szerelmes film - tragikus szétszakadás, sírás, szenvedés, s a végén happy end. Mint mindig... Megint összeszorult a gyomrom, megint ezt akartam. Megint hallgatom a zenéjét a filmnek, a hatása alatt vagyok, sírás környékez, én is azzal a sráccal akarok lenni, én is ilyen befejezést akarok, én is azt akarom, hogy valaki átöleljen, hogy valakivel ébredjek, hogy valaki legyen mellettem, akiről tudom, hogy szeret, aki mindent megadna értem, akiért az életemet is odaadnám. Ezért utálom az ilyen filmeket. Mindig ürességet érzek utána a lelkemben. Érzem, hogy nekem is kell valaki, aki megérdemel. Aki tud szeretni, akit én is tudnék, akivel tökéletes lenne. Csak hát, mint tudjuk, ilyen nem létezik... Vagy ha igen, biztos vagyok benne, hogy engem messziről elkerülne. Nem is várnék mást... De annyira rossz egyedül lenni. Csak a problémáimmal vagyok összezárva, és kezd megőrjíteni. Kezdek én is megőrülni... Végem van!