it's a real magic

2001ben, nyolc évesen láttam az első filmet. Kicsi voltam, nem nagyon értettem, de mégis megfogott. Kilenc évesen olvastam el a sorozat második részét könyvként - egyértelműen megfogott. Tizenkét évesen, emlékszem, a harmadik könyvet olvastam egyik olaszországi nyaralásunk alkalmával, a szobában kuksolva... Erről szólt az a tíz nap nekem. Aztán jött a negyedik, ötödik, hatodik könyv - velük egyidejűleg a filmek is. És azon kaptam magam, hogy könnybe lábadt szemmel veszem meg az utolsó részt. Elfogyott.. Nincs több. Ezzel a történettel nőttem fel, és szerintem nem hazudok azzal ha azt mondom, a mi gyerekkorunk fénypontja a Harry Potter könyv és filmsokaság volt. Minket akkor nem a szerelmes vámpírok, vagy a vérszomjas és féltékeny vérfarkasok fogtak meg. Minket az érdekelt, hogyan győzi le Harry a kígyót, hogyan játsza ki Dudleyékat, hogyan teljesítik az elvárásokat és hogy hogyan nőnek fel velünk párhuzamosan. Hát nem életszerűbb volt az az egész, minthogy Edward vámpír, Twilight vámpír vágtatott szürke volvóján?  Mert szerintem de... Persze, azokkal a könyvekkel és filmekkel sincs bajom. Mindegyiknek megvan a maga szépsége, de mi nem nőttünk fel azokkal a könyvekkel, nem voltak részesei életünknek. Mi csak már majdnem felnőttként tapasztaltuk meg, mit is rejtenek a vámpíros sztorik. Ezzel ellentétben, a roxfortos életet jobban feltudtuk volna mondani, mint most egy szinusz képletet...
Hogy ha most megmondaná nekem valaki, hogy idézzek az ötödik, hatodik, hetedig könyv, xy. fejezetéből, lehet, hogy meg tudnám tenni. 
És most vége... Az utolsó könyv régen megjelent, és már csak hónapok kérdése, hogy a legeslegutolsó részt láthassuk.. Olyan ez, mintha elvágnának egy kötelet. Mintha hivatalosan is felnőtté nyilvánítanának bennünket.
"Kedves Harry Potter rajongók, elengedjük kezeteket, nőjetek fel!" - és nekünk tényleg fel kéne nőnünk.. De ilyen áron? Nekem túl kedves ez a történet ahhoz, hogy csak úgy a feledésbe merüljön. Nem tudom, ti hogy vagytok vele...

making a sweater

Kötök... Nem randizok, pulóvert kötök. Fél évnyi cölibátus.
Távol a férfiaktól, csak magamra számíthatok.
Muszáj. Nem árt, ha tiszta lappal akarok indulni. Kötnöm kell. Elegem van a férfiakból.
Szóval - mint péntek este, amikor neki mentem egy igen helyes fiúnak, annyit fogok felelni:
-Kötök... - és elmegyek onnan.
Változásra van szükségem. Új ember akarok lenni, akit tényleg azért szeretnek, aki. Meg akarok változni, azt akarom, hogy legyen egy olyan ember az életemben, aki szeret, és nem csak kihasznál. Olyan embert akarok, aki megérdemel engem. Olyat, akire számíthatok.. Olyat, akinek ha azt mondom, "kötök".. nem hátrál meg, és képes rám várni!
(Nincs is ilyen, igaz? Csak tévhitet kergetek..)

* *

- Mit csinálsz?
- Álmodok.
- Ébren?
- Ébren.
- Úgy nem lehet.
- Én tudok.
- Hogyan?
- Azt nem tudom, de nekem megy.
- Miről álmodsz?
- Mindenről ami jó.
- Például?
- Egy tökéletes világról.
- És mire jó ez?
- Ilyenkor nem fáj semmi, egyszerűen csak elmegyek egy másik világba, ahol minden úgy van, ahogy én akarom, ahol nem kell félni, nem kell aggódni, nem kell semmit csinálni, amit nem akarok, egyszerűen csak boldognak kell lenni.
- Akkor, ha nem álmodsz szomorú vagy?
- Nem, csak nem mindig vagyok boldog.
- De hát mindig vidámnak látszol!
- Te úgy látod.
- Az hogy lehet?
- Mert azt akarom, hogy úgy lásd.
- És hogy csinálsz úgy, mintha boldog lennél, ha nem vagy az?
- Egyszerűen. Csak elmegyek az álomvilágomba.

férfiak

A férfi. Önző, szexre éhes kifejlett egyed. Bárhol megtalálható - bárkivel. 
Hozzánk vannak kötve, a rabjaik vagyunk. Ők parancsolnak, mi megtesszük. Engedünk nekik, hagyjuk, hogy utasítsanak minket. Behódolunk nekik, mint az állatok az alfa hímnek. Könyörgünk nekik, lealacsonyodunk egy olyan szintre miattuk, ami szánalmas. Megteszünk bármit, hogy felhívjuk a kiszemelt figyelmét, még ha őt ez nem is érdekli. Nevetünk velük, sírunk értük, szenvedünk és a szívünk összetörik, akárhányszor ők úgy gondolják, meguntak minket. Ez egy örök körforgás, nincs helyhez vagy időhöz kötve. Ők állnak felettünk mindig is, még ha mi többre is vinnénk. Nincs mese. Miért csináljuk ezt? Hogy egy kis szeretet kapjunk a másik nemtől? Hogy úgy érezzük, van, akinek fontosak vagyunk? Ezt az érzést nem lehet kikapcsolni, nem lehet kontrollálni. Mert akármennyire is kihasználnak minket, és a rabszolgáik vagyunk.. akkor is akarjuk őket, akkor is jó érzés odabújni hozzájuk, megcsókolni őket, és hinni azt, hogy igenis fontosak vagyunk nekik. Még ha ők nem is ezt gondolják. Felépítünk egy világot az elménkben, ahonnan nem akarunk kiszakadni és bármit megtennénk, hogy miénk legyen a happy end. Nem számít, mennyire alacsonyodunk le, mennyire dobjuk magunkat oda. Mindig is az övéké leszünk és ezen nem lehet változtatni. Mi is egy külön faj leszünk, amit ők kreáltak. Mi is olyanok leszünk a többiekkel, amilyenek ők velünk.  Szeretjük őket, és néhányuk viszont tud szeretni.. Bárcsak lehetne klónozni ezeket a fajtákat..

hello, my name is fruzsi, and i'm ..

Hello mindenki, én vagyok Fruzsi. Igen, az a lány akire szúrós szemmel néznek az utcán, aki szereti a barátait, és akinek nincsen lelke. Más valami pletyka? :) Nos, akkor itt a tömör valóság, az igazság:

Komplexusom van, amiért ilyen kicsi vagyok, de másfelől élvezem, mert ez nem mindennapi.

Szeretem a sós dolgokat, de a csokit és bármilyen más édes dolgot utálok. Lehet, hogy ezért is vagyok olyan besavanyodott, mert nem kap a szervezetem elegendő boldogsághormont.
Fogékony vagyok minden testi-lelki betegségre, élvezem ha szenvedek.( Na jó, nem élvezem, csak van..)
Szeretem az állatokat, szeretem magamhoz ölelni őket, babusgatni, kínozni őket és beszélni hozzájuk. Ők legalább meghallgatnak.

Sok barátom van, de kevés igaz. Tudok igazodni hozzájuk, de ők hozzám nem. 

Hamar sértődöm, de ezt nem hozom nyilvánosságra. Szeretem, ha nyugalom van körülöttem, ezért hallgatok a bajaimról.

Nem látok a féltékenységtől. Legyen szó bármiről. Hisz, mint tudjátok, a szomszéd fűje mindig zöldebb. 

Szeretem az anyukámat, és mindentől féltem. 

Szeretem a családomat, ha még lehet annak nevezni..

Szeretem a sírós számokat, ha rossz kedvem van. És igen, szeretek sírni, ha úgy hozza a pillanat. Csak aztán nem tudom abbahagyni..

Utálom a kinézetemet. Lehet ezen változtatni? Nem hinném..

Nincs önbizalmam. Szétszedték darabokra a galád emberek.

Szeretek sorozatot nézni, több évadot egymás után.. Figyelemelterelésnek tökéletes.

Imádom meghallgatni mások gondjait. Addig sem kell az enyémről beszélnem, és olyan jó érzés segíteni másoknak. Tudni, hogy tettél valami jót is az életben.

Viszont szeretném ha mások is segítenének rajtam.. De pofátlanság az ilyet kérni, aki meg igaz barátom, úgyis megteszi majd anélkül.

Utálom a hideget. Kiszárad a bőröm, nem tudok egy szál cigit sem elszívni úgy, hogy ne fagynának ki az ereim.

Szeretem a kávé ízét. Megnyugtató.

Szeretek későn felkelni, de ha van rá alkalmam, mindig korán kelek. Bezzeg mikor iskolába kell menni.. Szívesebben halnék meg, mintsem hogy ki kelljen kelnem az ágyból. 

Nem szeretek másokkal utazni a buszon. Egyedül a legjobb, amikor a zenét hallgatom és elgondolkodom az ablakon kifelé bámulva.

Szeretek bulizni, és mindig túlzásba viszem. Legyen szó akármiről. Nem tudom kontrollálni magam.

Szeretem vásárolni, és ha tehetném mindent megvennék egyszerre. Olyan jó érzés..

Lelkileg nulla vagyok, mint ahogy sokan ezt tudják. De van, aki azt mondta, észre se vette rajtam sosem.. Nem tudom, hogy ez jó vagy rossz dolog-e. Mert ha nem látják, hogy baj van, nem kérdezik.. És nem jön a segítség. És belemélyedek a fájdalmamba, és egyedül cipelem végig.

Mindig változtatni akarok a hozzáállásomon, de sosem tudok. Nálam mindig félig üres lesz a pohár.

Elpocsékoltam egy évet az életemből. Talán az egyik legszebb évem lehetett volna, ha úgy állok hozzá a dolgokhoz, ahogy. Ezt az egy év kimaradást most próbálom pótolni. Több kevesebb sikerrel.. 

Nagyon kéne valaki mellém. Akit szerethetek, és aki viszont szerethet. Ha akad lehetőségem kívánni, hát ezt kívánom mindig. Egyszer hátha beválik..

Nem hiszek semmiben. Hinni a templomban kell. Nem hiszek a csodákban, a tündérekben, a véletlenekben és Istenben.. De azért egy kiborító nap végén, mikor úgy érzem már nem bírom tovább, kérem a segítségét. Még akkor is, ha vagyok olyan makacs, hogy nem akarok  hinni benne..

Undorodom a politikától. Egyik oldalt sem támogatom, egyik sem jó semmire.. Ahhoz, hogy radikális változás történjen ebben az országban, nagy lépéseket kellene véghez vinni. És mindegyik párt punci ezeket megcsinálni.

Nem szeretem ezt az országot, pedig azt kéne tennem. De annyi a szánalmas ember, és a nevetséges viselkedés.. Hányingert kerülgető ez az érzés.

Lehet, hogy sablonszöveg, de undorító ez a divatmajmolás. Mindegyik véglet. A trógertől kezdve az emón át a szakadt ribancig.. Nem tudom, hogy tudnak tükörbe nézni, vagy hogy az anyjuk-apjuk hogy nem vágja ki őket otthonról.. Semmi igényessége sincs egyes embereknek.

Egyszer el szeretnék jutni New Yorkba. Nagy álmom ez a sok közül.. Hívogat a város, akarom látni minden zugát!

Újságíró. Sablon? Lehet, de sokan akik ezzel szeretnének foglalkozni, azt se tudják mit jelent.. Én írásban tudom kiadni magamból a gondokat, szeretem megfogalmazni a dolgokat szépen. 

Vagy akárcsak a regényírás.. A fantáziád nyitott és tág, előtted lehetőségek ezrei, te fonod a szálakat, te szövöd a cselekményeket.

A könyvek illata? Eszméletlen. Akár az újé, akár a régié. Nyálcsorgató.

Nos.. ennyit "röviden". Úgy sem érdekel senkit, csak egyet kérek. Ne a borító alapján ítéljetek. Lehet, hogy egy rossz napomon nézek rátok csúnyán véletlenül.. De az nem azt jelenti, hogy mással van bajom. Egyszerűen csak rossz nap. Gondolom, mások is tudják, milyen az az érzés. Na, nekem tízszer olyan szar.