Rám nézett. Arcán az a tipikus mosoly ült, a huncut de mégis romantikus fajta. Tudtam, hogy nyertem. Abban a pillanatban éreztem, hogy mostantól az enyém. Oly valóságos volt az egész, szinte már kézzelfogható volt.
De én felkeltem, s rájöttem, ismét csak álmodtam. A héten ez már a negyedik volt. Negyedjére mászott bele tudatomba, hogy mardossa a lelkemet.
Mégis, most valami más. Mintha máshogy nézne rám reggelente, mintha érezném, hogy érdeklem. Talán...talán ezúttal nem csak álom lesz, valósággá válik minden. Persze ehhez idő kell, mint mindenhez. Én türelmes vagyok. Változtattam a hozzáállásomon, s nem leszek könnyen sebezhető. Képes leszek heteket, hónapokat eltölteni boldogan, nem gondolva a rosszra csak azért, hogy később vele legyek boldog.
Minden megváltozott... Az időjárás, az emberek, a társaságok, a gondolatok, az elvárások, a lehetőségek, a céljaink. Mintha minden 180 fokos fordulatot vett volna, feje tetejére állítva az emberiséget. Csak reménykedem, hogy az én fordulatom a jó út felé fog tartani.. Mert én várok...