500 days summer

Na jó. Nem 500 nap, csak 77... Túl kevés, túl hamar elszállt. Túl sok dolog volt, és túl kicsi volt az idő, amibe beletuszkolhattuk volna lehetőségeink ezreit. És már vége, nincs több lehetőség. A nyár is megsiratta végzetét, hűvös szellők keringenek felettünk. Mintha csak a halál dalát játszanák. A nyár halálát..Olyan volt ez, mint egy tökéletes nyár - hazudtam, nem tökéletes, mert semmi se az. De nem volt vele bajom, úgy volt jó, ahogy. A napsütés, a barátok, a reggelig tartó bulizás. Érezni, ahogy a zene átitat és libabőrös leszel. Ahogy rád folyik a hideg sör egy tikkasztó napon. Ahogyan nézed a napfelkeltét a barátaiddal, vagy hogy ülsz a buszon több órán át, és várod a találkozást egy másik helyen, egy régi jó baráttal. Az utazások, a fürdőzések, a kocsmázások, az esti séták, a hajnali filmnézések, az itthon töltött lány partik. Minden.. minden olyan gyönyörű volt. Románcok és szerelmek, szakítások és újra kezdések. Nevetések és sírások, ölelések és pofonok.. ez volt a mi nyarunk.. És még sok vár ránk, rengeteg! De egyelőre? Készülök a holnapi első napra az iskolában, és sírásra görbül a szám... Annyira nem akarom !

lehetőség? kösz, nem kérek!

Megnyílt előttem a lehetőségek kapuja. Találkozhattam volna vele. Csak egy igent kellett volna mondanom. És tudjátok mit? Igent mondtam. De már annyira bánom.. Megkaptam, nincs mese. Nem kell többet küzdenem se a beteljesületlen szerelmével, sem a távolsággal. Minden meg lett oldva, és már csak két hét.. Két hét, és végre láthatnám. De én visszamondom. Nem akarom. Csak elfeledni szeretném örökre. Mintha nem is létezett volna, minden szenvedéssel együtt. Változtam, mióta ismertük egymást - ő is. Teljesen más már minden, nem ugyanazok vagyunk, akikbe szerelembe estünk. Én nem őt szerettem.. Én egy régi énét. Nem tudom, ő hogy van vele, de ez nálam nem fog működni. pedig én annyira próbáltam..

questions

Miért én? Miért pont itt? Miért pont ilyenkor?.. Annyi kérdés merült fel bennem mostanában. Lehet-e olyasvalaki iránt többet érezni, akihez csak egy nap kerültél közelebb lelkileg, aztán már nem láttad? Lehetséges-e, hogy akiért régebben oda voltam, és bármit meg tettem volna, hogy láthassam, már nem érdekel? Lehet-e több felé irányuló érzésem? És ha igen, miért pont nekem kell ilyennel szenvedni? Eljön-e valaha is az az idő, amikor már kimondhatom, hogy túl jutottam rajta, és nem fáj? Lesz-e valaha olyan, hogy valakinek fontos leszek, és tényleg szeretni fog? Lehet-e egy olyan után sírni, aki csak kihasznált folyton, de mégis érdekel?... nem tudom. egyiket se tudom..

just gonna stand there and watch me burn, but that's all right because I like the way it hurts...

it starts with a picture, it ends with a touch

Alakzatok, kiabálások, üvegek koccanása. Az alkohol hatása alatt vagyok, a világ szétcsúszik körülöttem. Alakzatok, kiabálások, üvegek koccanása. Felállnék, de nincs erőm. Fel kell állnom, el kell mondanom neki. Neki kezdek, megremeg a lábam és visszaülök. Nem látom hol van, nem vagyok képes kivenni az alakját. Csak a sok foltot látom körülöttem. Nagy levegőt veszek, elindulok előre. A cigaretta füst szétárad testemen, szám száraz. De nem állhatok meg, mert beszélnem kell vele, meg kell nyugtatnom, hogy szeretem. Valaki a kezembe nyom egy feles poharat. Az alkohol illata árad ki belőle. Bátornak kell lennem, megiszom. Fintorgok, bár már ízeket nem érzek, és tovább megyek. És akkor meglátom. Ott ül egy asztalnál, nevet a barátaival s mikor megfordul és rám néz, a mosolya lehervad. Bámul, már-már zavarba ejtően és lehunyja szemeit. A bátorságom amit eddig összeszedtem, elillan. Kezdek rosszul lenni, minden forog körülöttem. Megtámaszkodom az asztalba, és lehajtom fejem. Aztán egy kéz megfogja vállamat. -Minden rendben? -Semmi sincs rendben. - válaszolom, de nem tudom, kinek. Majd felnézek, és látom, hogy ő az. Féltő kék szemeivel rám néz és csókot nyom homlokomra. -És mi a bajod? - kérdezi -Te. - mondom. Elhallgat, csak úgy, mint a zene a zenegépben, a kiabálások, és a zaj a fejemben. Síri csönd van. -Azt hittem, inkább te lehetnél az én bajom. -Az a bajom, hogy én vagyok a tiéd. Felhajtja fejemet, és megcsókol. A zaj a fejemben újra beindul, libabőrös leszek, szédülök. És végül kimondja azt a mondatot, amitől a legjobban féltem: -Boldog egy évet, drágám! És eltűnik... Mintha köddé vált volna, már nem volt ott. Körbenézek, hátha meglátom, de csak azt veszem észre, hogy mindenki engem néz. Közelednek felém az emberek ijedt arccal. Nem tudom, mi ennek az oka, nem tudom mi rosszat tettem. Valaki a kezembe nyomja a tiszta vizet egy pohárban. Megiszom, és leülök. Az az ember le gugol elém, és megkérdezi: -Jól vagy? Én csak bólogatok. -Kivel beszéltél? - kérdezi -Vele..-mondom -Azt hittem, már túl vagy rajta. -Megbocsájtott nekem, megint összejöttünk. - mosolygok és érzem hogy kezdek józanodni. Ő lesápad, és borzalmasan néz rám. -De hiszen ő egy éve meghalt. - suttogja És ezzel a mondattal összetört bennem újra egy világ...

A hűvös padló közepén feküdtem. Nem néztem semmit, csak bámultam magam elé, és vártam a megváltást. Mély levegőt vettem, majd kifújtam. Behunytam szemeimet, és azt kívántam, bárcsak itt feküdne most velem. Nem sírtam, nem fájt, egyszerűen csak hiányzott. Hiányzott, mint az összes nap összes percében. Azt se tudom már, mi vezetett ideáig. Még előttem vannak a jelenetek. 
Szeptember van, ismét új embereket ismerek meg. - pozitív.
Szeptember vége van, valakinek odaadtam valamit, amit már nem kaphatok vissza. - negatív,
Október, az év legrosszabb hónapja. Meghalt a szerelmem, valami összetört bennem. - negatív.
és a képkiesés... 
Április van, a szülinapom. Süt a nap, egyre vidámabbak az emberek.. ideje összeszednek magam, elengedni vígaszt adó barátom, az alkoholt, és elengedni őt is, hogy végleg megpihenjen. És megtettem, minden erőmet összeszedve.
Május, a -kétely, hogy visszaesek - hónapja. Meghalt a kutyám, vele együtt eltávozott egy igaz barátom.
Június, a felüdülés. A szabadság illata, az utolsó napok az iskolában és az érzés, hogy végre újra élek, mennyei.
Július, az elhidegülés ideje. Irányt váltottam, megfogadtam, hogy nem sírok többet. És nem is... meghalt még egy szeretett kisállatom, és nem sírtam. Nem gondoltam rá, nem figyeltem rá, hideg maradtam, és azt hittem, ez befog válni másnál is. Tévedtem. Csak rosszabb lett, mikor feltört a szerelmem hiánya. Borzalmas éjszakám volt akkor. És újra talpra álltam. Csak a nyárnak éltem. Buli és barátok egymás hegyén hátán. Végre jól éreztem magam.
Most augusztus van. Még egy hónap... egy hónap, és újabb szenvedés. Alig várom. Egy hajnalig tartó buli után lefeküdtem a hűvös padlóra, és csak bámultam. Nem akartam egyedül lenni, őt akartam..Nem sírtam, nem fájt, egyszerűen csak hiányzott. Hiányzott, mint az összes nap összes percében. És ahogy átgondoltam, rájöttem, hogy jutottam ideáig. Úgy, hogy kicseszett velem az élet. Hiszen bárki megmondhatja.. talán az élet tényleg nem való mindenkinek. de azért jó volt egy órát azon a padlón feküdni...