new york

Start spreading the news, I'm leaving today I want to be a part of it - New York, New York These vagabond shoes, are loging to stray Right through the very heart of it - New York, New York I want to make up in a city, that doesn't sleep And find I'm king of the hill - top of the heap These little town blues, are melting away I'm gonna make a brand new start of it - in old New York If I can make it there, I'll make it anywhere It's up to you - New York, New York New York, New York I want to wake up in a city, that never sleeps To find I'm a number one, head of the list, Cream of the crop at the top of the heap. These little town blues, are melting away I'm gonna make a brand new start of it - in old New York If I can make it there, I'm gonna make it anywhere I's up to you - New York, New Yooork_

'life is short...play more'

• 
• Élet. Egy dolog, amit mindenki saját magának irányít. Egy óriási társasjáték ez a világ, mi pedig a bábuk vagyunk. A különbség az, hogy minket nem irányítanak. A saját eszünkre vagyunk bízva. De mivan, ha mégse? Gondolkodtál már azon, hogy mialatt mi játszuk a Sims játékot, mások ugyanezt teszik velünk? Sose lehet tudni... Start. Te megszületsz, mindenki boldog. Ez nem a sors, ez a szüleid döntése volt. Ők dobtak be a játékba. Miattuk lettél te is egy játékos a sok közül. Bukdácsolva teszed meg az első lépéseket, de elszántan, merészen, hisz akkor még nem tudod, mik várnak rád a célirányhoz közeledve. Kikell tapasztalnod minden új buktatót, váratlan feladatot és kérdést. Neked kell döntened arról, kivel mész az utcán, mikor fekszel le, mit nézel meg a tv-ben... És csak rajtad áll, ez milyen hatással lesz rád a jövőben. Lehet, hogy azt mondod, te most beszálsz ebbe a kocsiba... És lehet, hogy ott, abban a pillanatban kiesel a játékból. - Nem kezdheted újra - Vannak olyanok, akik rettentő merészek, és meg is éri nekik. Ők előretörnek, ügyet se vetve másokra. Sok embert kitúrnak a sorból, másokat megalázzák, és néhánynak megkeserítik az életét. Mégis ők nyernek. Vagy ha nem is nyernek, de egy ideig ők vannak a legközelebb a célhoz. Te döntöd el, hogy kivel kezdesz kapcsolatot, és kiknek hagysz teret a saját kis birodalmadban. Vannak olyanok, akik társakra találnak, és együtt viszik tovább a játszmát. De mi van, ha épp rossz társat választasz? Olyat, aki csak kiakar használni, hogy ő előnyhöz jusson? Sajnos ezt képtelenség kikerülni, mivel te szerettél bele abba a valakibe, és te egyedül te tehetsz arról, hogy ilyen sorsra jutottál, amilyen. Nem fogja Isten tiszta lelkiismerettel a füledbe súgni, hogy 'Próbáld ki a drogot, a piát, a cigit!' Nem kér erre senki se. Ez is egyszerűen egy próbatétel. Talán a legnehezebb. Rajtad áll, hogy mit mondasz ezekre a dolgokra. Igen, vagy Nem? Az elején legyintetek rá, hogy 'ugyan már, mi lehet ebben a rossz... kevés emberrel történik rossz, miért pont én lennék az?' És ekkor dobsz egyest a dobókockával. Alig léptél valamit, amíg a többiek már a félutat is elhagyták. Te leragadtál egy pontnál. A kocka el van vetve. Miért tetted ezt? Miért nyúltál ilyen dolgokhoz? Csak azért, mert te így akartad. Nem a sors, hanem TE! Megakadályozhattad volna, hisz a fejedben dől el minden. Ott irányítanak téged. Lényegében inkább te irányítod magad. Lassan, de biztosan közeledünk a vég felé. Te vagy keresel magadnak egy biztos állást, amivel nyugisan haladhatsz előre, esetleg olyan bónuszokat kapnál a játéktól, amivel 2x olyan gyors lehetnél. De az is lehet, hogy rossz útra tévedtél, és egy senkiként végzed az utcán. Erről is te tehetsz! Ne siránkozzon senki, hogy a sors hogy kiszúrt vele... Nem-nem. Csak ti szúrtatok ki saját magatokkal, ugyanúgy mint én jónéhányszor magammal. Lehet, hogy most a célhoz közelebb állnék, mint mások, mégse. Követtem el hibákat, tettem rossz lépéseket. Volt, mikor hátráltam, volt mikor majdnem kiestem. De egy idő után jobb és jobb számokat dobtam, és felemelkedtem. Egy új céllal, új önerővel, új akarattal, új érzelmekkel. Ez az én játszmám, a te életed pedig a tiéd. Csak sokan nem gondolnak arra, hogy az élet egy óriási kincs. Bár mindenki beér a célba egyszer, nem mindegy, hogy hogyan. Nem lenne jobb érzés, ha megöregedve, a szeretett családod mellett hunynál el, de csak akkor, amikor már neked nincs több dolgod ott? Amikor már minden feladatodat telejesítetted? Vagy inkább úgy akarsz meghalni, hogy csúnya balesetet szenvedsz 30 évesen az egyik részeg vezetésed közben? Az élet rövid, a lépések pedig csak tőled függenek. Ügyesen, emberek!

hiányérzet

• A legtöbb ember megtalálja a lelki társát. Hipp-hipp-hurrá! És boldogok! Nem kevés ilyen van. Én speciel olyan ember vagyok, aki nem képes magányosan élni. Mégis egy éve, hogy ezt teszem. Lassacskán beleőrülök! Annyian vertek már át, bántottak meg, annyi emberben csalódtam már, hogy bízni egyáltalán nem tudok. Nagyon nehezen tudnám azt mondani egy emberre, hogy 'Igen, benne tudnék bízni!' Talán nemrég ezt éreztem, és végre úgy érzem, túl léptem a régi szerelmen. Ami -több- mint egy évig tartott. Fájt, szenvedtem, kerestem a kiutakat. Találtam is jó párat, de rájöttem, hogy egyikkel sem értem el semmit. Csak azt, hogy a szeretteim sírtak értem. De egy biztos. Hogy kevesebbet, mint én. Minden éjjel úgy feküdtem le, hogy majd' belepusztultam az érzésbe, a gyűlöletbe, és a szerelembe egyszerre. És reggelente úgy léptem ki a házból, hogy majdhogynem imádkoztam azért, hogy ne fussak vele az utcán. Mert mi van, ha összefutok vele? Feltörnek a régi érzések, könnybe lábad a szemem, és egy újabb sebet ejt a szívemen azzal, hogy még köszönni se köszön. Én nem tettem semmit. Lehet, hogy mindenki ezt mondja, de nekem csak egy hibám volt. Hogy szerettem. Hisz ő olyan volt, aki nem bírt pár hétnél tovább egy lány mellett megmaradni. Egy jó kis kaland - ami párszor megismétlődhet- és vége. Élvezte azt, hogy mindenkit megkaphat, de szerintem nem fogta fel azt, hány tíz lányt tett ezzel tönkre. Köztük engem is. Mindenki mondta (mondja) hogy nem érdemes szeretni. Én ezt tudtam is. De lehet az érzéseket irányítani? NEM! Maximum csak elfojtani, aztán mikor nem számítasz rá, egy enyhe megbántással minden kitörik belőled, és te tönkremész. Nem tudtam elképzelni régen, hogy egy fiú miatt hogy lehet például ideg összeroppanást kapni... Aztán, mikor már másodjára is megtörtént ez velem, kezdtem tisztán látni a dolgokat. Mint amikor az óriási eső után minden csillog, és előbújnak a vihar elől elbújt állatok. Na nekem ez történt a fejemben. Mit képzelek én? Hogy egyszer visszafog jönni hozzám? Ugyan... Az a baj, hogy túl sok szerelmes történet van, és sokan - köztük én is- hiszem azt, hogy ez a valóságban megtörténhet... Dehogy történhet! Ébresztő! Itt nincs olyan, hogy boldogan éltek, amíg meg nem... Itt nem mindig a srác fut a lány után egy szál rózsával. Itt igenis sokszor a lány kapar a fiú után, aki aztán megcsalja, vagy bántalmazza, és egyáltalán nem élnek boldogan... Mindörökre biztos, hogy nem. Velem csak az a baj, hogy a srác miatt tönkrement - teljesen - az önbizalmam. Semmi sincs. Elzártam magam a külvilágtól, a szerelemtől, féltem ismerkedni. De most valahogy rádöbbentem arra, hogy 'Te jó ég, mit keresek én itt egyedül, mikor sikerülhetne?' De ezt csak kimondani egyszerű... Félek lépni, félek, hogy valamit rosszul csinálok, félek, hogy átvernek, kihasználnak... Mint mások. Hiába, legyen az a legártatlanabb, legédesebb srác a városban, félnék, hogy megcsal. De ezeken kívül annyira kijárna nekem most már, hogy megkapjam a boldogságot, hogy kézen fogva sétálgassak az utcán vele, hogy egymásnál aludjunk, hogy csak úgy legyünk egymásnak! Ez hiányzik az életemből, és ezért üresnek érzem magam.

gossip

• Pletykák. Egy dolog, ami minden embert elér. Legyen akár olyan ember, aki minden napp csöndben ülve figyeli az eseményeket, vagy egy olyan ember, aki mindenkit ismer, és folyamatosan bulizni jár. Legyünk akárkik, ebben a világban nem lehet kibújni a pletykák alól. Hát persze, hogy senki sem csodálkozik azon, ha egy ember, aki tesz a pletykákért, az hallani is fog magáról egy-két dolgot. Hiába, ha meglátnak az utcán egy még ismeretlen emberrel, vagy épp egy olyannal, akivel kézen fogva sétáltok, mennek is a telefonok, az sms-ek, hogy 'Hú, láttam izével...' Furcsa, hogy a legtöbben, akik riszálják magukat mindenhol, mindenkivel kavarnak bulikban, vagy máshol, azokról nem megy a pletyka. És ha valaki épp hogy visszahúzza magát, az már baj. Csak saját tapasztalat alapján tudok beszélni. Régen mindenki rossz szavakkal illetet, mert sokmindenkivel jártam, kavartam, és eléggé feltünő voltam. Aztán elhatároztam, hogy eltünök a nyílvánosság elől. És megcsináltam! Sikerült. Elmondhattam azt, hogy mostmár nem néz rám minden második ember az utcán szúrós szemmel. Nem beszéltek rólam, nem öltöztem kirívóan, nem riszáltam magamat sehol. Nem értem, akkor nemrég miféle hibát ejettem azzal, hogy a 'ribanc' jelzővel illetek a hátam mögött. De egy kemény nyomós okot is kaptam, hogy miért tették ezt. Jól figyeljetek, mert óriási hibát követtem el... Ránéztem egy srácra korizás közben! Te jó ég, mi lesz most? Hát... amikor meghallottam, csak röhögni tudtam. A legnagyobb vicc az egészben, hogy mindezeket kb. 19-20 évesek találták ki. Igen, szép ez a város, úgy szeretek itt élni :] *ez ilyen filozófikusan ferdített hajlamú hangsúllyal volt mondva*
• A legjobb, hogy a sok pletyka után megtanultam, hogyan is kezeljem őket. Egyszerűen, mikor a rólad beszélő egyedek elhaladnak melletted, csak nevess egyet, és kerüld a szemkontaktust... ha mégsem akarod kerülni, akkor viszont mélyen nézz a szemébe, úgy, hogy megértse mi a szitu. Az, hogy lekophatnak! Egyébként pedig mindenki tud mondani más háta mögött bármit. Aki ilyet tesz, egyszerűen gyáva!

barát

Mindenki azt mondta nekem, hogy a középiskolában mindenki változik, új barátokat szerez, a régiket pedig elveszti. Edina, Fruzsi és én ezen csak röhögtünk két ivászat között. Hisz akkor még az volt a 'menő'. Aztán eljött a nyár, és rákellett döbbenünk, hogy új életet kezdünk. Sajnos én olyan vagyok, aki mindenkibe belezúg két percen belül, és így volt ez egy bizonyos sráccal is. Találkozó napja, én ideges vagyok, Fruzsiék nyugtatgatnak. -Nyugi, biztos mindjárt itt lesz! Én nem hittem nekik, csak lelkem mélyén bíztam abban, hogy tényleg igazat mondanak. De nem így lett. Felhívtam hát őt, hogy merre van. Érdekes hangot hallottam a telefonban. Egy lányét. A háttérben vihogtak és ordibáltak, én meg idegességemben kiabálni kezdtem, hogy adják ide a srácot. Bele is szólt a telefonba egy fiú hang, de nem az volt, akit én vártam. Ekkor valaki kiáltott egyet, hogy "add ide!" és egy újabb lány hang szólalt meg. Nekem elegem lett, és kinyomtam a telefont. Hmm... érdekes volt, hogy este letiltott az a srác msnről. Ennyire megutáltattam magam vele, vagy mi? Aztán feljött, és magyarázni kezdte, hogy csak összeakarta szedni magát, hogy bocsánatot tudjon kérni, és hogy megmagyarázza a dolgokat. Persze ez engem nem érdekelt. Még aznap este bejelölt egy lány iwiw-en (Maklári Lilu) azzal a szöveggel, hogy osztálytársam lesz. Tök jó volt, mert jófejnek tűnt, és megnyugodtam, hogy nem leszek egyedül szeptember elején. Pár hónappal ezelőtt kiderült, hogy Lilu - a mostani legjobb barátnőm - volt az a lány, aki kikapta az egyik fiú kezéből a telefont, és beleszólt. Mikor leraktam, leordított mindenkit, később a sráctól kérdezgette, hogy ki volt az a lány. Ő csak annyit mondott, hogy 'Fruzsi'. Lilu rákeresett az ismerőseire Iwiw-en, és 'három fruzsi volt, és én a szilágyira tippeltem, mert az volt a legszebb.' Ha akkor, aznap Lilu nem vette volna fel a telefont, nem beszélt volna 'velem', nem jelölt volna be, és nem ismerkedtünk volna meg hamarabb, mint ahogy a suli elkezdődött, most nem tartanék itt. Nem hittem el, de tényleg megváltoztam. Kivülről-belülről. Eltűnt a régi 'menö vagyok, emo vagyok' korszakom, nőiesedtem. Nem affektálok, nem rázom a picsámat az utcán, nem szívom az agyam tönkre, nem iszom le magam minden hétvégén. És nem bánom. Majd egyszer a volt barátnőim is rájönnek, miért nem bánom. Nem fogok lesüllyedni odaáig, -mint régen- hogy minden áldott nap a nagytemplom előtt tettem a picsámat, és az egész napom ebből állt. Nem rongálok, nem lógok, nem köpködök az utcán. Egyszerűen csak élek, és boldog vagyok. Mégha nem is mindig, és nincs meg mindenem. Igen, nincs meg az, ami mégis annyi mindenkinek megvan. A lelki társ, a barát. Annyira jól esne, ha rosszul vagyok, vagy szar napom volt, odabújni hozzá, együtt aludni, és mikor reggel az ablakon keresztül bevilágít a fény, ő megölelne, és a fülembe suttogná, hogy 'Jó reggelt, szerelmem!' . Hogy kézen fogva, mosolyogva mászkáljunk az utcán, és mindenki megnézzen minket, hogy 'Te jó ég, ezek milyen boldogok!' Ez hiányzik az életemből, de ennek is története van... Azt majd egyszer elmesélem. A lényeg, hogy Maklári Liluval egy örök barátság kezdőtött, és életünk végéig tartani fog. Mégha rengeteget veszekszünk, és sokszor teszünk olyat, ami a másiknak fáj. Ő az, aki a másik felem.