Mindenki azt mondta nekem, hogy a középiskolában mindenki változik, új barátokat szerez, a régiket pedig elveszti. Edina, Fruzsi és én ezen csak röhögtünk két ivászat között. Hisz akkor még az volt a 'menő'. Aztán eljött a nyár, és rákellett döbbenünk, hogy új életet kezdünk. Sajnos én olyan vagyok, aki mindenkibe belezúg két percen belül, és így volt ez egy bizonyos sráccal is. Találkozó napja, én ideges vagyok, Fruzsiék nyugtatgatnak. -Nyugi, biztos mindjárt itt lesz! Én nem hittem nekik, csak lelkem mélyén bíztam abban, hogy tényleg igazat mondanak. De nem így lett. Felhívtam hát őt, hogy merre van. Érdekes hangot hallottam a telefonban. Egy lányét. A háttérben vihogtak és ordibáltak, én meg idegességemben kiabálni kezdtem, hogy adják ide a srácot. Bele is szólt a telefonba egy fiú hang, de nem az volt, akit én vártam. Ekkor valaki kiáltott egyet, hogy "add ide!" és egy újabb lány hang szólalt meg. Nekem elegem lett, és kinyomtam a telefont. Hmm... érdekes volt, hogy este letiltott az a srác msnről. Ennyire megutáltattam magam vele, vagy mi? Aztán feljött, és magyarázni kezdte, hogy csak összeakarta szedni magát, hogy bocsánatot tudjon kérni, és hogy megmagyarázza a dolgokat. Persze ez engem nem érdekelt. Még aznap este bejelölt egy lány iwiw-en (Maklári Lilu) azzal a szöveggel, hogy osztálytársam lesz. Tök jó volt, mert jófejnek tűnt, és megnyugodtam, hogy nem leszek egyedül szeptember elején. Pár hónappal ezelőtt kiderült, hogy Lilu - a mostani legjobb barátnőm - volt az a lány, aki kikapta az egyik fiú kezéből a telefont, és beleszólt. Mikor leraktam, leordított mindenkit, később a sráctól kérdezgette, hogy ki volt az a lány. Ő csak annyit mondott, hogy 'Fruzsi'. Lilu rákeresett az ismerőseire Iwiw-en, és 'három fruzsi volt, és én a szilágyira tippeltem, mert az volt a legszebb.' Ha akkor, aznap Lilu nem vette volna fel a telefont, nem beszélt volna 'velem', nem jelölt volna be, és nem ismerkedtünk volna meg hamarabb, mint ahogy a suli elkezdődött, most nem tartanék itt. Nem hittem el, de tényleg megváltoztam. Kivülről-belülről. Eltűnt a régi 'menö vagyok, emo vagyok' korszakom, nőiesedtem. Nem affektálok, nem rázom a picsámat az utcán, nem szívom az agyam tönkre, nem iszom le magam minden hétvégén. És nem bánom. Majd egyszer a volt barátnőim is rájönnek, miért nem bánom. Nem fogok lesüllyedni odaáig, -mint régen- hogy minden áldott nap a nagytemplom előtt tettem a picsámat, és az egész napom ebből állt. Nem rongálok, nem lógok, nem köpködök az utcán. Egyszerűen csak élek, és boldog vagyok. Mégha nem is mindig, és nincs meg mindenem. Igen, nincs meg az, ami mégis annyi mindenkinek megvan. A lelki társ, a barát. Annyira jól esne, ha rosszul vagyok, vagy szar napom volt, odabújni hozzá, együtt aludni, és mikor reggel az ablakon keresztül bevilágít a fény, ő megölelne, és a fülembe suttogná, hogy 'Jó reggelt, szerelmem!' . Hogy kézen fogva, mosolyogva mászkáljunk az utcán, és mindenki megnézzen minket, hogy 'Te jó ég, ezek milyen boldogok!' Ez hiányzik az életemből, de ennek is története van... Azt majd egyszer elmesélem. A lényeg, hogy Maklári Liluval egy örök barátság kezdőtött, és életünk végéig tartani fog. Mégha rengeteget veszekszünk, és sokszor teszünk olyat, ami a másiknak fáj. Ő az, aki a másik felem.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése