hoppá

• Minden változott, minden más lett körülöttem. Hol is kezdjem? Elöször is, mikor már egy olyan dircsérte eszméletlenül az írásomat, aki ezzel foglalkozik, akkor én félbehagytam. Nem befejeztem, csak szünetelek. De nem tudom, miért. Pedig ebben annyi reményt lát mindenkit... Aztán ott van New York. Persze, persze, még mindig egy gyönyörű álom és cél. De mi lenne ott velem? Mi lenne, ha nem jönne össze az a munka, amit szeretnék? Nem tudom...
• Osztálytváltottam, és enyhén szólva nem bántam meg. Eszméletlen. Én még ilyen jó osztályt életemben nem láttam. :) Az a társaság, amibe berekerültem... gyerekek... no comment :) Semmit sem bántam meg, nem is fogok, mert eszméletlenül érzem magam. És nem csak az osztály miatt, hanem a tantárgyak miatt is. Végre olyanokat tanulhatok, amik tényleg érdekelnek. (Humáán:P)
• És mi van a pasikkal? Elkövettem azt a hibát, amit már nem lehet visszacsinálni. Amit mindenki tökéletesen képzel el. Vagyis, elméletben csak nem követtem el, de gyakorlatban mégis. És akkor most mi van?! Egyébként örülök neki, hogy most egyedül vagyok, sőt. Kell egy kis idő, hogy kitisztuljon az agyam. Mellesleg, nem tudok még annyira belemélyedni egy kapcsolatba, hogy szeretni tudjak valakit. Nem azért, mert még xy-ont szeretem, nem is azért, mert üres vagyok, vagy nem is azért, mert félek a csalódástól, henm egyszerűen most nem kell. Persze, lehet ezért hülyének nézni, és feltenni a kérdést. "Mi az, hogy nem szeretnél szeretni?" De néha jobb ez így. Egy kis relax, kikapcs, és csak a barátaidnak, és saját magadnak élsz. Csak ezzel a két dologgal foglalkozol, és nincs benned az a stressz, hogy akit szeretsz, azzal találkozz eleget, elégísd ki a vágyait, mondj neki mindig igent, ne bántsd meg, és ő se bántson meg téged. Szóval most tök szabad vagyok, és örülök neki. Nahááát:O Ilyet se fogtok hallani tőlem sokszor. Persze, még mindig irigykedve nézem azokat, akik több éve együtt vannak, és elmondhatatlanul szeretik egymást.
• A családomat pedig nagy ívből leszarom mostmár. Nem fogok tenni értük semmit. Eleget tettem. Próbáltam békíteni, újra összehozni őket, de most komolyan... Miután azt mondja nekem az anyám, hogy csak azért nem akarja szétszakítani a családot, hogy másnak ne legyen szar... ( mellesleg ezt egyik reggel, miközben mentem a suliba(Y)) most ezek után mit kezdjek? Már nem érdekel. Csak egy lenne... Hogy ne rajtam vezetnék le a feszültséget. Felőlem törjenek-zúzzanak, csak engem hagyanak békén mostmár, mert kezd az idegeimre menni minden.
• Néhány barátot pedig elvesztettem, néhányat megutáltam. Nem, nem megutáltam, hanem inkább végre tisztán látok, és látom, hogy mennyi rossz tulajdonságuk volt, amit csak azért nem vettem észre, mert magambabeszéltem - meg ők is, hogy mennyire szeretem őket. Pedig ez nem igaz, ők nem voltak igaz barátok, sosem.
• És emberek, úgy érzem, öregszem. Nem, nem kivülről, hanem belülről. Komolyodtunk, változtunk, (mégjobban) és ez már nem fog visszafele menni... De hát tök mindegy, 3 év múlva úgy is világvége :]