sweet...

Ugyanolyan nap, mint a többi. Egy kivétellel - sírtam ma mások előtt. Pedig ilyet nem szoktam. Talán azért volt, mert ma van a szülinapom?! Nem lehet tudni... Mindenesetre, szép kis nap... Felkelek, felöltözöm, reggelizek, beülök a kocsiba, kiszállok, elszívok egy cigit, bemegyek a suliba, veszek egy kávét, megiszom, elkezdődik az óra... kicsengetnek, sírok. Becsengetnek, sírok. Kicsengetnek - ismét sírok. Becsengetnek, úgy érzem, jól vagyok, majd kicsengetnek és megint sírok. Ismét becsengetnek, megint sírok, kicsengetnek - már zokogok. Becsengetnek, nevetgélek, kicsengetnek megnyugszom... És elhagyom az iskolát. Elmegyek vásárolni, feloldódom, nevetek. Jól érzem magam. Aztán hazajövök, lefekszem az ágyba, és ismét sírok... Tényleg gyönyörű szülinap. Egy kis törődésre vágyom, viszonzásra. Mindazt viszonozni, amit én adtam másoknak. De semmi... Az üresség. Az, hogy én költök az alkoholra, az, hogy én ülök egyedül, az, hogy még tőlem kérnek cigit ezen a nap... Nem olyan, mintha egy szokásos szülinap lenne. Nem ugráltak körbe, nem köszöntöttek agyba főbe. Csak voltam, mint a többi, szokásos napomon. Sőt, ez még rosszabb volt, mint amilyen szokott lenni. Sokkal rosszabb.