Valamelyik nap megint nézegettem a régi képeimet - úgy egy-két éveseket. Annyira nagy fájdalom gyülemlett fel bennem, hogy az leírhatatlan... Vissza akarom kapni azt, aki akkor voltam. Nem csak külsőleg, hanem belsőleg is. Annyira más, ég és föld. Nem tudom, fizikailag hogy változgat meg ilyen rövid időn belül ennyire egy ember - de nekem sikerült. Mint minden más egyéb szerencsétlenség általában. De tényleg, én tényleg úgy vonzom a balszerencsét, mint a mágnes... Nem tudom, miért. Szerintem nem is fog soha kiderülni. És nem csak az ilyen nagyobb lelki bajokban, hanem úgy általában, mindenben megbotlok, nekimegyek stbstb. Már annyira fárasztó... De visszatérve, nem szeretem a mostani énemet. Se kinézetre, se úgy amúgy... Valahogy idegesít a fejem, meg minden más, belülről pedig az, ahogy hozzáállok a dolgokhoz - vagy a leszarom üzemmódba kapcsolok, vagy a flegmába és kezd egy kicsit idegesítő lenni még számomra is... Hát még akkor másoknak. Bár, szerintem a legtöbben már hozzászoktak. Meg nevetni is olyan ritkán nevetek, csak ha tényleg olyan nagyobb dologról van szó - vagy ha illuminált állapotban vagyok(Y). Bár most boldog vagyok - már amikor nem akarom megverni őt. :D Nem mondok nevet, mert elkezdenek pletykálni, bár szerintem ez nemsokára így is úgy is befog következni. Na de mindegy, tojok mások véleményére, mert végre van valamim (valakim) aki által kimászhatok ebből a bepunnyadt korszakomból, és újra érezhetek!