|

A buszon ülök. A mellettem lévő kocsiból két pasi nevet rám, és integet. Próbálok nem oda figyelni, inkább bökdösöm a telefonomat. Már ezt is nehéz megtenni. Érzem, hogy nem bírom sokáig. Vörösödik a szemem, már homályosan látok, és akkor vége. Elsírom magam. A kocsiból ezt észreveszik, és elhajtják a fejüket. A velem szemben ülő kislány megszeppenve néz. Senki se tudja, miért sírok. Tulajdonképpen, még én se nagyon. Abba kell hagynom, legalább, amíg haza érek! - mondogatom magamba, de hiába. Ezért hát zenét váltok, olyanra, ami nem szomorú. Valamennyit hat a dolog, kezdek visszatérni a régi kerékvágásba. Leszállok a buszról, megcsap a friss levegő illata. Megnyugtat. Hazaérek, ledobom a cuccomat, és leülök az asztalhoz. Tanulnom kell, nagyon sokat, de csábít az a zsebkendő, ami ott van. Feladom. Kitör belőlem minden, a zene is siratós, nem bírom tovább. Csak sírok, és sírok, és sírok. Mindenbe belegondolok. Az összes lehetőségre, az összes dologra, ami miatt van okom könnyeket ejteni. Ránézek az órára, már fél öt. Még mindig tanulnom kéne, de még mindig van tiszta zsebkendőm. De nem! Az utolsó könnycseppem után megtörlöm az arcomat, mély levegőt veszek - majd kifújom. A sóhajom reszket még a sírástól, de már jobban vagyok. Kitörlök mindent a fejemből, előveszem a tankönyvemet, és írni kezdek. Még magam se tudom, hogy mit, de írok. Az arcom már teljesen száraz, a lelkem nyugodt, visszaszorítottam minden rosszat, amit csak lehetett. - ezt kellett volna tennem. De én nem nyugodtam meg, nem töröltem le az utolsó könnycseppemet, mint ahogyan azt mindig is szoktam, hanem sírtam tovább - ez nem rám vall. Nem tudom kontrollálni most az érzéseimet. Annyi minden kavarog bennem. Olyan nehéz ez az élet, olyan sok mindennel kell megküzdenünk - mindezt egyedül. Csak magunkra számíthatunk, rajtunk múlik, miként végezzük. És én ebben a pillanatban nem akarok segíteni magamon. Annyira elfáradtam. Olyan tehetetlennek érzem magam, annyira keservesen fáj minden. Annyian megbántanak - észre sem veszik. De én nem akarom mondani nekik, én nem akarok másoknak csalódást okozni, nem akarom, hogy azt lássák, gyönge vagyok. Bár lehet, hogy nem tudatják velem, hogy tisztában vannak ezzel, de mégis mindent le lehet olvasni az arcomról egy szörnyű pillanatomban - mint ma a buszon, amikor az a két férfi és a kislány látott...