good morning, BP!

Kellemeset csalódtam magamban - egy részről. Más részről pedig nagyon keserveset. A mai, illetve tegnapi estém nem alakult a legfényesebben. Fájt a fejem, lázas voltam, és nem tudtam aludni. De végül, egy óra alvás után sikeresen arra ébredtem, hogy ma megyünk Budapestre! "Hurrá..." Korán reggel volt, még a kávé se dobott fel, se semmi egyéb káros szenvedélyem. A vonaton sokan voltak, és ha már vonat, bevillant egy-két régi tragédia. És sajnos akkor, abban a pillanatban volt időm gondolkodni. Volt időm újra rágondolni, újra végigvinni magamban a felgyülemlett fájdalmat - de erőt vettem magamon, és elmúlt! Annyira nem akartam ma Pestre menni... Sose szerettem igazán, de mégis, ma valahogy teljesen más volt. Élveztem! Tetszett a sok ember, a sok utca, a sok épület, a sok kocsi, a metró, a villamos, a troli, a busz... minden. Ott akartam maradni, legalább egy hétig, sőt, ott akartam élni! Meg tudnám szokni azt a zsúfolt életet, kedvem lenne hozzá. Még mindig jobb, mint ez a porfészek, amit az ország második legnagyobb városának csúfolnak... A baj csak az, hogy újra tudtam gondolkodni - a színházban. Már láttam az előadást, untam az egészet, s miután már aludtam is rajta, ideje volt, hogy észbe kapjak. Hogy mi folyik most az életemben, és hogy kik játszanak ebben szerepet. És olyan rossz érzés kapott el. Hogy valamit nem csinálok - csinálunk jól. Ez így is van, ez az igazság, de neki nem mertem elpanaszolni eddig. Azért is, mert túl korai, azért is, mert lehet, rosszul jönnék ki belőle. De lényeg ami lényeg, volt időm ezen agyalni, még a visszaúton is. A visszaútról pedig csak annyit, hogy nem akartam. Nem akartam megint visszajönni ide, a pletykák, a hazugság és a gyűlölet helyszínéhez. Mert számomra ez Debrecen. Lehet, hogy Pest is az lenne, de egy ideig biztosan nem. Szóval, mikor hazaértem, nagy levegőt vettem, és elmondtam neki a problémáimat. És bekövetkezett, amit előre láttam. Én voltam a hibás, én tehettem azokról, amikről úgy vélekedtem, közös problémák - de ő nem így tüntette fel. Persze, szokás szerint mi jön ilyenkor? Az, hogy igazat adok a másiknak, és még több hibát keresek magamban - mint általában mindig. Ma sok mindenre rájöttem: Szeretem Budapestet! Az ottani életet, a sok embert, mindent, ami ott van. Ott szeretnék élni! - Ha már New Yorkba nem sok eséllyel juthatnék ki. Lehet, hogy a régi sebek már begyógyultak, de az nem azt jelenti, hogy nem szakadhatnak fel néha napján. És arra, hogy olyan ember vagyok, aki mások érzéseit előnyben részesíti a sajátjával szemben. Pedig egy idő után saját magam elhanyagolásából még bajom is lehetnek... xoxo