goodbye.

"You'll come back when it's over... No need to say goodbye You'll come back when it's over No need to say goodbye..."

Megint telnek a napok... Mint a vízfolyás. A télnek mégsincs vége. Olyan, mintha egy örökkévalóságban élnék, aminek a pillanatai felvannak gyorsulva. De minek? Ha örökké tart, feleslegesen sietünk... Nincs energiám a könyvre, nincs energiám másokra, nincs energiám tanulni többet, nincs energiám szenvedni, nincs energiám belegondolni elég sok dologba... Kezd kicsúszni az irányításom alól az életem. Már felkelni sincs kedvem, hiszen minek? Később úgyis megint lefekszünk aludni. Teljesen felesleges ez az egész élet. Úgyis hamar véget ér, akkor miért kell szenvedni benne? Csak látnám már magam előtt azt a napot, amikor kimondják, csak egy heted - napod - órád maradt hátra. Nemrégen elgondolkodtam azon, mit tennék akkor. Családdal lennék vagy barátokkal? Mit csinálnék? Min gondolkodnék...? Egy dologra biztosan szánnék időt. Arra, hogy felkészüljek a találkozásra vele. Alig várom azt a napot! Valamelyik nap egy ismerősöm mondott rólam valamit. Azóta is ezt a mondatot pörgetem le a fejemben minden órában. "Olyan vagy, mintha eljárt volna feletted az idő." Annyira rossz ezt hallani... Nem, nem is hallani, hanem érezni. Mert azt érzem, hogy ez tényleg igaz. Mintha teljesen kimerültem volna. Fizikailag, és lelkileg is egy nulla vagyok. Nincsenek érzéseim... Ha vannak, azok is rosszak és szomorúak, olyanok, amik megölik az embert egy idő után belülről. Mondjuk belülről én már réges-rég meghaltam. Amikor egy könyv, egy sorozat, vagy egy film arról szól, hogy meghal a szerelmed... Teljesen más, el se lehet mondani mennyire. -Jó, lehet nem jönnek le a vásznon keresztül az érzelmek, de még a közelében sem járnak ahhoz, amit valójában érez az ember ilyenkor. A keserűséget, a fájdalmat - ami később már fizikai is lesz, a bánatot, a bűntudatot, a véget. Túlélni minden egyes napot úgy, hogy belédhasít a kép, hogy igen, tényleg elment. Amikor belédhasít az, hogy Jézus, tényleg Ő, tényleg nincs többé, soha.... Amikor belédhasít az, hogy még ezt kell átélned legalább egy évig naponta... Már a gondolatba is szétmegy az ember lelke. Nem.. Nem tudom elmondani, mennyire fáj, és hogy már mennyire nem bírom tovább. Nem akarom azt mutatni, hogy erős vagyok. Abból is elegem van már. Nem bírok semmit se csinálni már, csak vele akarok lenni. Elegem van mindenből... Ebből az egész rohadt életből.