Négy hónap... ennyi idő telt el. Négy hónap keserves élet - eddig. Annyi fájdalom gyülekezik most bennem. A keserves kín az, ami a sírba fog vinni engem is, ha nem vigyázok. Visszagondolok azokra az időkre, amikor megtudtam, amikor szembesültem vele, és amikor feldolgoztam. Mocskosul nehéz egy dolog, senkinek sem kívánom... De hiszen ezt már elmondtam párszor. És azt is, hogy erősödtem... De mit is jelent ez valójában? Azt, hogy tudom kontrollálni az érzéseimet. Hogy mikor kitörne rajtam, én vissza fojtom, el a pokol mély bugyrai közé, hogy még véletlenül se gondoljak arra. De akármennyire is sokszor csináltam már ezt, nem mindig megy könnyedén. Nem is várhatja el ezt senki.. Egyáltalán az is csoda, hogy azt elértem, amit. Sose volt a lelkem olyan, ami kibírna ennyi szenvedést.Mégis a leggyengébbek kapják a legnagyobb szívatásokat a sorstól. Milyen irónikus, nemde? Azt kéne erre mondanom, hogy ilyen az élet, ez a velejárója, el kell fogadni, nincs mese. Igen, valóban, a halál az élet velejárója, mert két dolog van, ami a több milliárd embert összeköti. A születés, és a halál. Furcsa... Néha elgondolkodom ezen. Vajon hány ember élte már át azt ezek közül, amit én? Vajon hány ember jutott olyan sorsra, mint Ő? Vajon hány ember viselkedik úgy, mint én, vagy mint a barátaim? Vajon hányan várnak az igaz szerelemre, mint mi, és mégse kapják meg? Nem vagyunk egyedül... Nem csak nekünk ilyen az életünk. Nem egy sorstársunk van ebben a nagy világban. Mindenkinek vannak félelmei, fájdalmai, boldogságaik, és szeretteik. Csak mindenkinek másképp adatott ez meg. Van, akinek egy szegény, Afrikai országban, van akinek a napfényes és gazdag Beverly Hillsben.. És van, akinek egy eldugott országban, egy eldugott városban... mint nekem. Lehet, hogy ezek az emberek máshol élnek, máshogy nevelkedtek, de az érzései senkinek sem változnak a neveltetés miatt. Az érzéseket senki sem irányíthatja. Nem tehetünk arról, ha nem tudjuk elengedni azt, aki nagyon messze lakik tőlünk, pedig tudjuk, hogy nincs értelme... Mert érzéseket táplálunk iránta. Nem tehetünk arról, hogy mérgesek vagyunk arra, aki újat húzott velünk, mert a természet rendje, hogy mérgesek legyünk. És nem tehetünk arról, ha néha napján nem tudjuk visszatartani a könnyeinket a fájdalom miatt... Csak ki kell engedni, és hagyni, hogy magával sodorjon az érzelem. Mert nem csak a születés és a halál köt össze mindenkivel, hanem ez is. Az érzelmek sokasága.
Szóval én most megyek, és átadom magam az érzelmeimnek, és sírok egyet. Mert ez is össze köt sok mindenkivel, olyanokkal, akik tudják, mit érzek. És legfőkébb, vele. Mert bár lehet, hogy nincs köztünk, de én hiszem, hogy tudja, mit érzek iránta, és hogy mit fogok örökre...!
( http://www.youtube.com/watch?v=11u7O-hYMRg - ezt hallgattam, miközben irtam.. igaz, a szövege nem épp ide illő, de akkor is olyan gyönyörű zene <3)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése