gyöngeség.

Tegnap este ismét kiakadtam - bár rég csináltam már ilyet, az biztos. Nagyon kevés kellett ahhoz, hogy kiboruljak, és össze is jött. Elég hozzá pár régi kép, az idegesség, a fájdalom és a kimerültség s máris romokban heverek. Azt mondtam egy barátomnak, hogy feladom, nem bírom ezt tovább csinálni. Nem bírom azt mutatni, ahogy erős vagyok, nem bírom tovább visszafolytani az érzelmeimet. Szenvedek, és megemészt belülről teljesen. Szétszed a fájdalom. Aztán, miután kisírtam magam, ( inkább kizokogtam ) beszívtam egy mély levegőt, s ismét felvettem a maszkomat. Nem engedhetem meg magamnak, hogy gyengének lássanak, mert ha mások azt látják, erős vagyok, a végén velem is elhitetik majd. Szóval egy pillanat múlva rendbeszedtem magam, és mintha misem törént volna, csináltam tovább a dolgomat. Mintha semmit se mondtam volna a barátomnak, mintha nem sírtam volna, mintha nem borultam volna ki... Ismét úgy viselkedtem, mint egy bábu. Ridegen.