félelem.

Annyira megijedtem ma... Majdnem szembesülnöm kellett a legnagyobb félelmemmel. Azzal, hogy egy családtagom meghal. Az lenne a végső ütés a lelkembe. Az az egy dolog van, amit nem tudnék túlélni, bármilyen erős is vagyok. Ma bevitték a testvéremet a kórházba. Amikor én voltam milliószor ott, nem tűnt nagy dolognak, mert nem nekem kellett átélni az aggódást a szeretteim miatt. Nekem csak feküdnöm kellett és szenvednem... Nem ugyanaz a kettő. Az aggódás sokkal rosszabb. A hugom majdnem megfulladt.. Nem sok kellett hozzá, hogy meghaljon, és lepörgött előttem, hogy mi lett volna velem akkor, ha... És akkor elsírtam magam. Belepusztulnék. Vége lenne mindennek, minden összetörne. De hál'istennek, csak feltételesen beszélek. Szeretem a családomat, mindenkinék jobban, még ha van, akivel nem jövünk ki egészen jól.. Még ha szemetek velem, akkor is, eltudok nyelni minden dolgot, mert ők a családom, ami csak egy van. És ha egyszer elvesztettem, vissza már nem kaphatom többet...