Megkerestél, megszereztél, megaláztál, megbocsájtottam, megbocsájtottál, megbántam, meggondoltam magam...
A mai napig azt hittem, hogy csak egy rossz vicc voltam számodra, de tévedtem. Akár hiszed, akár nem, sokat jelentek neked - ahogyan te is nekem. Mindig emlékezni fogsz rám, ha akarsz, ha nem. Van, ami örökre össze köt minket. Én ennek örülök. Nem azért, mert így könnyebben lehetek majd a tiéd, hanem azért, mert nem alacsonyodhatok le a többi tucat szintjére. Nem egy strigula vagyok, hanem olyan, akit tényleg meg kell becsülni. Azért, mert én voltam az...
Még mindig nem vagyok szerelmes, de lehetnék az. Csak ahhoz sok mindennek kéne történnie. Sok olyannak, ami nem tetszene az embereknek. Hagyom, hogy a sors döntsön. Ha azt akarja, hogy egyszer majd szerelmes legyek belé, akkor az lesz. Ha nem? Akkor majd jön egy másik igazi. Remélem.
Ha már a sorsnál tartunk, egy undorító alak is tud lenni. Ma tragédia történt az iskolánkban. Egy ott dolgozó, fiatal nő elvesztette az életét. Egy reggel felkelt, mint minden alkalommal, elindult munkába, végezte a dolgát, és egyszer csak bekövetkezett az utolsó lélegzet, mozdulat, gondolat... Mind így végezhetjük, akár holnap. Én nem akarok meghalni. Nem tudom elképzelni, mi lehet azután. Hogy már nem gondolkodol, nem létezel, nem vagy részese az olykor igenis szép világnak. Ha tehetném, örökre élnék, bármennyi gonddal is kéne szembenéznem.
De mindannyian így fogjuk végezni, kiszolgáltatva a föld alatt. Belegondoltál már ebbe? Borzasztó...
És ma más is feljött. A halál szaga és hangulata érződött a levegőben, feltörtek rettenetes emlékek. Megint feljött ő, amikor megtudtam, hogy meghalt és amikor a temetőben álltam, hallgatva ahogy lassan minden kupac földet rá szórnak a sírra. Mindez feljött, és egy kicsi választott csak el attól, hogy kiboruljak teljesen. Ehelyett hoztam a szokásosat és elkezdtem poénkodni, hülyéskedni - mintha semmi sem történt volna. Mindig ezt csinálom. Menekülök az érzelmek elől, nem akarom, hogy feltörjenek bennem. Félek szembenézni a sorssal, a múlttal, a jelennel és a jövővel. Lehet, hogy kezeltetni kéne, de az is lehet, hogy ez teljesen átlagos érzés. Nem tudom, más ilyen sorsú emberrel még nem volt "szerencsém"...
De hogy jót is mondjak a sok mosolysavanyító dolog mellett, főszerkesztője lettem a Debreceni Diákújságnak és blognak. Hogy mennyire örülök ennek? Nem tudok annyi karaktert írni, hogy megmutassam... :)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése