mer’ én téged – nem vicc tényleg, kicsit szokni kell, hogy – örökre szívembe zártalak..

- Bele voltál zúgva abba a srácba?

- Én? Sose!

- Ne butáskodj! Hiszen állandóan hívogattad sírva, szomorúan néztél rá, elvártad, hogy megbeszéljétek a kettőtök dolgát. Sírtál utána, mindig ott voltál, ahol ő, mindig őt akartad.

- Nem sok idő az a mindig, csak két hét.

- Nem sok, de intenzív. Tehát, bele voltál zúgva?

- Bele. Bár ez nem az igazi volt. Csak egy fellángoló érzés, ami hamar kihunyt. Csak egy bánatfelejtő eszköz volt. Hogy ne gondoljak arra, akiért tényleg bármit megtennék.

- Szerelmes vagy abba a valakibe? 

- Nem. Ahhoz jobban kéne ismernem. De biztosan az lennék, meg mernék esküdni rá! Elég lenne, ha a szemembe nézve elkezdene mesélni, és máris elolvadnék. 

- Ez a belezúgás melyik fázisa? 

- Azt hiszem, a legrosszabb és leghosszabb... A tehetetlenség, a kín. 

- Miért? Vele nem csinálod azt, amit a "két hetessel" ?

- Vele?! Sose merném! Elsüllyednék szégyenemben! 

- Akkor mit csinálsz ?

- Csöndben vagyok. Reggelente felkelek, még a fejemben van az álomkép, ahogy ölel. Elindulok az iskolába és meglátom. Nem szólok, lehajtott fejjel elmegyek mellette. Csöndben vagyok. Némán nézem, ahogy kézen fogva sétál az udvaron a szerelmével. Nem ejtek könnyeket, mert nem szabad. Nem láthatja senki, ez halk szenvedés. Majd otthon gondolok rá következőnek, s akkor már sírhatok, senki sem látja. Zokogok hangtalanul, úgy, hogy még a falak se hallják meg. Ha szórakozni megyünk el, nem hívogatom, hogy jöjjön ő is - nem merem, nem tehetem meg. Félek mit mond, félek, mit gondol, annyira sokat számít nekem. Csöndben kell maradnom örökre. Ez nem szerelem, ez belezúgás - ez kín.

- Lesz jövőtök?

- Volt múltunk, fájdalmas a jelenünk, de hogy lesz a folytatás? Biztosan... Az már nem lesz csöndes, az ordítani fog a kínzástól. A lelkem kínzásától. Hogy miért? Mert ő felejtőnek fog használni és én belemegyek akkor is. Nem fogok gondolkodni, nem az agyam fog diktálni. Ismerem magam. Azt gondolom majd, hogy elég lesz egy ölelés, egy csók, az illatát megérezni és máris tele leszek örömmel, nem kívánok majd többet. Pedig fogok... Egyre többet és többet. De ő nem, és én megint csöndben fogok tűrni...

                         Pedig nem vagyok szerelmes, csak buta.