oktober.

péntek, október 08, 2010

Eljött, amitől annyira féltem. Eltelt egy év. Olyan hosszú volt, mégis olyan rövid. Szenvedve számoltam a napokat, amikor szörnyen éreztem magam, és elrepültek észrevehetetlenül azok a napok, amikbe pár csepp boldogság belekerült. Értékeltem minden kis apróságot, amit kaptam az élettől, sokkal tisztább lett a felfogásom. Ha élő példát kéne mutatni arra, meg lehet radikálisan változni pár hónap alatt, nos.. én lennék az. Kívülről-belülről. Szerintem még az is meg tudja mondani, aki nem ismer igazán. Nem? Még magamat sem ismerem teljesen, még magamon is csodálkozom, hogy cserélődhettem ki ennyire. Teljesen más ember lettem. Mintha két külön kontinensen élő emberről beszélnénk. Az egyik a felelőtlen, gyerekes, elhamarkodott, okoskodó ember, a másik a megfontolt, visszafogott, erős, kimért, helyzetfelmérő. Nem tudom, melyiknek kellene örülnöm jobban. Örülök, hogy érett és komoly vagyok, de a hozzáállásom sosem lesz az igazi. És hogy miért? Mert nem akarom könnyen adni magam, de nem is teszek semmit azért, hogy szeressenek.. Ez a kettő nagyon nem jön össze, így nem is csodálkozom. De nem akarom feladni az elvárásaimat magammal szemben, nem leszek olyan ribanc, mint minden második "lány" ebben az országban, hogy az első szóra odaadja magát a srácnak.. Nekem kapcsolat kell. Igazi, nem pedig olyan, mint a mesékben vagy a semmirekellő kislányok agyában. Aztán azt nem tudom még, miért nem értik meg, hogy mostanában nem megyek sehova.. Minden nap, mindenki megkérdezi : mit csinálsz? merre mész? hétvégén miért nem mész sehova? Nem akarom mondani nekik, hogy szóval.. Október van. Egy év. Kösz, de nem kérek a mókázásból. Ezért csak annyit felelek: Pihenek! :) Micsoda átlátszó, alattomos hazugság. Csak egy ember vette észre, a legjobb fiú barátom. Legalább is ő mondta. Nem baj, túl leszek rajta, túl fogom élni! Mindent túl éltem már, nincsenek akadályok, nem érez a szívem semmit, az egész fekete, már össze sincs törve, egyszerűen hamuvá vált. Nagyon nehezen lehetne ezt már helyrehozni, és az aki helyrehozhatná, nem akarja.. Szóval, ideje megszerveznem a szívem temetését. Nem lesz hosszú a meghívottak listája..

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése