empty

Reggel hat óra volt, az ébresztőm szokás szerint megcsörrent. Félálomban és idegesen megnyomtam a szundítás gombot, és még kilenc percet aludtam, ami esküszöm tíz másodpercnek sem tűnt. Aztán újra megnyomtam a gombot, és még egyszer... Legalább négyszer játszottam ezt el, mire fél hét tájt ki bírtam mászni ágyamból. Be a zuhany alá, majd felfrissültem felöltözni. A tipikus napi rutin, mégse tűnt fel semmi változás - pedig volt. Ahogy ezen merengtem és kinéztem az ablakon, rögtön arcon vágott a valóság. Zuhogott az eső, mindjárt hét óra volt és sötét. Szabályosan látni és érzékelni lehetett bentről, ahogyan az erős szél fújt, és ahogyan e fák levelei hullanak lefele. Nos, hivatalosan is eljött az ősz. Aztán ismét pofán vágott valami. Ahogy jön az ősz, úgy jön a rossz kedv. Borús idő, pesszimistább felfogás. Hideg, lustaság. Tél? A halál... Ami magyarul annyit tesz, hogy hat, jobb esetben öt hónapig az agyamat kikapcsolva, üres lélekkel fogok járkálni az iskolában, és csak várni és várni, hogy legyen már vége a rossz időnek és hogy jöjjön már meg az élethez a kedvem. Olyan hosszúnak tűnik az az öt hónap.. Na persze, ha már túl leszek rajta, azt fogom mondani: Milyen hamar eltelt! De most? Komolyan.. ma sírtam a semmiért! Létezik egyáltalán ilyen? Nem! Csak rossz az idő, ezért rossz a kedvem ami annyit tesz hogy kiborulok és sírok. Nem normális ez a dolog.. Más, konkrétabb dolgok miatt sem tudok szenvedni egyelőre. Nincs hozzá se kedvem, se energiám. Egy dolog lenne, amiért teljes károsodás lenne a lelkemben ebben a hónapban, az pedig az, hogy most lesz egy éve hogy történt ami történt. DE még nincs itt az a bizonyos nap, ezért most átadom magam a semmi fájdalmának. És hogy milyen rossz lesz az a nap? Nincs kedvem még elképzelni.. Lehet, hogy az is túlságosan fájna már.