szerelmes barátság

• Szóval. Érdekes esemény történt velem az elmúlt napon. De ehhez egy kicsit visszább kell mennem az időben. Egészen pontosan januárba.
• Feltűnt egy fiú (csak azért hangsúlyozom ki, mert hát FIÚ!) myvipen, aki nézegetett.. És, nem csak hogy fiú, de helyels! is. Igen, nállam ez nagy szó. Visszanéztem, és így telt el pár hét, aztán vettem a fáradtságot, és írtam neki kommentárt. Ha már ő nem lép, én miért ne? Aztán felvettem, azzal az "ürüggyel", hogy küldjön át egy képet. Be is jött. Elkezdtünk beszélgetni, kamozni, és egyre jobban megismertük egymást. Eszméletlen volt a srác... Szó szerint. De ez túl szép lett volna ahhoz, hogy igaz legyen. Én Debreceni vagyok, ő pedig Tatabányai. Ami saccper kb. 350 kilóméter egymástól. Ez még csak egy dolog, de mikor több heti flörtölés után kiderült hogy egyébként van barátnője? Hm.. tényleg nincs szerencsém ;D De úgy tűnt, őt ez nem izgatja, mert elhangzott a bizonyos szó. Szeretlek! És igen, én is úgy éreztem, pedig az én lelki világom nem volt olyan akkor, hogy tudjak bárkit is szeretni. És sikerült. S mint derült égből villámcsapás bekövetkezett a baj. Telefonon megigértem neki, hogy elmesélem a múltamat. Igen, a 'sötét' múltamat. És miután megtudta? Veszekedések, kiakadások, és a végén az elválás.. Mondván, hogy ő retteneteset csalódott bennem. De tehet az ember a múltjáról? Tehet, de már nem lehet mit kezdeni vele. Régen volt, elmúlt, új ember vagyok. De neki ez nem volt elég.Több hetet sírtam végig, és nem is akartam próbálkozni a béküléssel, mert reménytelennek tűnt. Az is volt. Áprilisban felköszöntöttem szülinapja alkalmából, és jól lekoptatott.. Nem kellet több, felfogtam, hogy ez a dolog kettőnk közt teljesen befellegzett...
• S pár napja, nem tudom, miért, talán mert a képeket nézegettem, beugrott, milyen boldog is voltam azokban az időkben... Ő nyújtott vígaszt, ő nevetettett meg, őt szerettem. És a fájdalom és a veszteség könynei kicsordultak a szememből. Abban a pillanatban jöttem rá, hogy valójában mit vesztettem el, attól függetlenül, hogy messze van. Mégis oly közelt volt. A szívemben.Tudtam, hogy nem hajlandó velem többet beszélni, főleg nem msnen, így hát írtam neki myvipen pár sort, hogy hogy van, ilyesmik. Próba-szerencse. Bár megvoltam győződve róla teljesen, hogy elfog küldeni... Nem fogom érdekelni.
• És hogy milyen kedves volt! Úgy jöttek le a szavai, mintha nem is történt volna semmi. Elkedztünk beszélni msnen, és azt mondta, nem is emlékszik már rá, miért veszekedtünk. De ez tényleg igaz? És míg én meg voltam győződve arról, mennyire utál, ő igy ugyanígy volt vele. Ez az élet vicce. Beszélgettünk, mint régen, komoly dolgokról és komolytalanakról is. Jó volt, mégis más. Egy biztos, hogy együtt már sosem lehetünk. Több oka is van ennek. Miért tudna mégegyszer szeretni? Meg hát ott van a barátnője, és Budapestre megy egyetemre. Debrecenbe is jöhetett volna, de Pesttel jobban járt. Én ezt megértem. S ha már úgy nem lehetünk együtt, attól még egy barátság, ami mögött mély érzelmek rejtőznek (legalább is az én oldalamról) miért ne lehetne?