egy régi története az életemnek.

A következő "történet" rólam szól, és a fiúról, aki miatt tönkrement az életem. Vagy ha nem is az életem, de a távolra nyúló közeljövőm egészen biztos. Nemrég találtam ezt a szöveget a dokumentumok között, ezt régebben írtam, a végét csak kiegészítettem. Kicsillagoztam a nevét, bár ha véletlenül megtalálná, így-is úgy-is megismeré. De attól függetlenül nem hiszem, hogy másnak tudnia kellene róla. Ha ismeri, ismeri, ha nem, nem. Élvezzétek! ;D Én mikor átéltem, nem élveztem... 1, Emlékek... Egy fiú, kiért régebben feladtam volna az egész életem. A barátaimat, a családomat, mindenkit! Hol is kezdjem? A baj az, hogy az érzelmeket nem lehet szavakba öntve kiadni magadból. Olyankor már jelentéktelenné vállnak, és nem lehet érzékelni úgy a súlyát az egésznek. Én mégis megpróbálom, és ha valaki semmibe venné ezt az egészet, hát nem érdekel. Azt tesz, azt gondol, amit jónak lát. Megláttam! Igen, te jó isten, micsoda jó pasi! Kockás sál, huncut vigyor, cuki arc... És elhalad mellettem a koripályán nem is egyszer. A barátnőm mindjárt szétolvad, annyira tetszik neki... Jó, nekem is tetszik. De most komolyan... Mit kezdjek vele? Csak egy pasi, és semmi több. Nem ismerjük egymást, nem tudom a nevét, és nem adok neki annyi jelentőséget, hogy érdeklődjek utánna. Van nekem más. A nagy "szerelmem" aki nem vesz észre, aki csak játszadozik velem. Igaz, még csak 13 éves voltam. Hisz ekkor még azt se tudtam, mit jelent igazából szerelmesnek lenni. De mégis, én felveszem a barátnőjét a szerelmemnek, és kikérdezgetem. Hogy nem sül le a kép a pofámról... Ő meg leterel. Na szép! Mivel érdemeltem ezt ki? Hisz csak egy érzelmekkel teli, jelentéktelen emberke vagyok. Igen, jelentéktelen emberke voltam. És hogy miért? Mert nem ismertem ************ . A srác, - a már fent említett - koris, helyes pasi... Kiért mindenki omladozik, és az a srác mindenkit megszerez. Nem túlzok, mindenkit! Én ezen csak röhögtem. Mint mindaddig, azok után se érdekelt, ki az, és mit csinál, miután már tudtam a nevét és megnéztem myvipen. Nem nagy szám... Kicsit el van szállva magától, ő is rendszeresen berug a haverjaival koripályán, és hobbia a csajfelszedés. Nekem ugyan újat nem tud mutatni. De azért én gyűjtögettem az ismerősöket, és bejelöltem őt is. Miért is ne? Kit érdekel? Persze, neki rittig' hogy megtetszettem, és az első dolga az volt, hogy felvett msnre. Ott meg még első nap letiltottam. Igazság szerint, csak nevetni tudtam rajta, milyen szánalmas. Még aznap este - mikor letiltottam - gondolkodtam azon, hogy ki is lehet ő, milyen érzelmei lehetnek egy ilyen srácnak? Aztán megsajnáltam. Másnap feloldottam, majd adtam neki egy esélyt - próba, szerencse. Igen, szerencse lett belőle. Te jó ég, hogy én hogy oda meg vissza voltam érte! Érdekes, hogy meg tudott nevettetni. Ezt nagyon kevés srác tudta meg eddig. És pár nap múlva eljött az, amitől féltem. Már vártam, mikor jön fel msnre, már dobogott a szívem, mikor rámírt. Ezt utálom. Szilveszter. Magamnak - és a szerencsétlenségemnek - köszönhetően nem mehettem sehova. Mit csinálhattam volna?! Ismét! kockultam... Egy árva emberke sem volt fent. És akkor feljött ő. Érdekes módon - ez a sors - őt sem engedték sehova. Helyette vigyáznia kellet az uncsiaira. És áthívott, hogy menjek segíteni! De én visszatartottam, és nem mentem. Ellenben, egész éjjel webkamoztunk, és ő volt az első, aki felköszöntött névnapom alkalmából. És akkor kimondta.... "Szeretlek!" Uh, te jó ég! 2, Még akkor haramdikán találkoztunk. Baszki hogy bevoltam tojva. Jól nézek ki? Mi lesz, ha leakar smárolni? Mit mondjak neki? ... És mikor megláttam, éreztem, hogy majd jön minden, ahogy jönnie kell. Jött is. Csak úgy kint ültünk az egyik játszik, és ő nyomta a rizsát folyamatosan. Hogy így, meg úgy... meg amúgy... Igazság szerint szóhoz se jutottam. De nem is nagyon akartam... Jó volt így. Minden egyes történésre emlékszem, ami vele volt akkor, de hosszú lenne azt elmesélni. Hideg volt. Nagyon hideg. ***** egy fehér-kék kockás splin-on ba volt, és az üvegben hajlakkal elkezdte csinálni a haját, merthogy a sapka szétnyomta állítása szerint. Aztán felemelt, és elkezdett rohangálni velem. Majd' megfagytam, és átölelt. És akkor megcsókolt. Ott, abban a pillanatban nem tudtam, hol vagyok, ki vagyok, és mit csinálok. Csak csókolóztunk, csókolóztunk, csókolóztunk... És én felmelegedtem. Nem fáztam többet. Teltek múltak a napok... Mi egyre kevesebbet beszéltünk. Ennyi lett volna? Egy másfél hetes járás, és hello, szia, szefasz? Mindegy... Nem érdekelt. Ha ennyi, hát ennyi... Csak egy volt a baj, amit már akkor is leírtam a naplómba... Rájöttem, hogy szerettem... De ez a jó fajta szerelem, mikor annyira boldog vagy. Hol vannak azok az idők? Ellepte őket a por. Nincs már más, csak üresség és fájdalom. 3, Hmm... *****, *****. Mikor már végre elefelejt valaki, te újra színre lépsz.Na mindegy, egy kavarás belefér az időmbe. - Gondoltam akkor. Ez volt az a korszak, mikor rájöttem, hogy az 'emo a menő' hogy a 'bebaszások a korinál' és a miegymás... Akkor leszünk ugyanis 'nagyobbak'... Na persze. ***** kavargattunk a Csokonai Színház bal oldalán... És hé, ti tudtátok, hogy a fal fog? Tiszta sárgák lettünk a sok smárolás közben. Aztán a tipikus hello, szia, szevasz... Csak a koripályán láttam néha, akkor is vagy nembírtam odamenni, olyan részeg voltam, vagy valaki mást fűzőt... Hű, de jó volt látni. Egyébként ezekben az időkben kezdett kialakulni a teljes szerelmem iránta... Ami még ugyanezekben az időkben hamar szét is esett.4, Jaj, hát Mészike, Lőrincz Lacika... ezaz... Nagyon menő voltam. És az a gáz, hogy a leghosszabb kapcsolatom Lőrincz Lacival történt... Konkrétan 1 hónap, 11 nap. És miért ért véget? Mert rájöttem arra, amire már rákellett volna jönnöm. Szeretem ****t. Na ez volt az a pillanat, amikor elsőnek mondtam úgy ezt ki, hogy már fájt. Kár, hogy nem az volt az utolsó... És megint jött, aminek jönnie kellett. Találkozzunk, smárolgassunk, fűzzük fruzsit, had essen bele a hibába. Napi sírások, fogyások, és a hibák. Mondjuk egyet köszönhetek neki. Azt, hogy kiestem az 'emo' korszakbol. Hogy miért? Mert azt mondta, neki "túl emo vagyok". Persze rögtön változtatni akartam ezen, csak miatta. Emiatt abbahagytam a kori melletti piálgatásokat is. (Mondjuk az is közrejátszott, hogy már nem volt tél.) De helyette jött más. A tk- társaság, a bagó, az üvöltözések, és a tk-s mindennapos tiltott dolgok. Mindezt egy valaki miatt. Akiről ez a történet szól. Így elfelejtettem őt, nem jutott az eszembe, helyette viszont kivülről-belülről roncsoltam magam. Szerencsémre, jött egy lány, aki segíteni akart.5, Maklári Lilu. Kiderült, hogy osztálytársak leszünk. Na meg persze az is kiderült, hogy régen ő is járt ******. Ekkora már befejeződtek a kavargatások vele, de valahogy így még fájdalmasabb lett az egész. Nem tudtam hova menekülni, inkább mást hallgattam, nevettem a barátaimmal, amíg belülről darabokra estem. Csak azért, mert Lilu elkezdett rólam beszélni ******, ezért a drága srác úgy döntött, újra szóba áll velem. Én persze megint a szívemre hallgattam inkább, és újbol találkoztunk. De ez most valahogy más volt...6, Nagyerdő, tópart, csend, napsütés. Ő és én. Lehet, hogy maga az emlék mostmár fájdalmas és undorító, de akkor, abban a pillanatban tényleg gyönyörű volt. Addig a pontig, amíg Lilu el nem mesélte neki hogy szeretem. És akkor végleg összeomlott minden. Az életem, a lelkem, az önbizalmam. Nem találkoztunk többet, nem köszönt az utcán, és én még jobban tönkrevágtam magam. Minden volt, amit ellehetett képzelni. Már nem akartam menekülni, csak a bánatomba mégjobban belesni. És sikerült. Augusztus, Szeptember, Október, November, December, Január, Február. Minden nap egy kínszenvedés volt. És azokban az időkben tanultam meg, hogy valójában mit is jelent a barátság szó. Ha ők nem lettek volna, talán mostanra már egy idegroncs lennék. - Amihez persze nem kellett sok. 7,Aztán bármilyen furcsa, az idővel együtt múlt a fájdanom. A sírást átváltotta a nevetés, de ez nem azt jelenti, hogy az emléke is kisétált az életemből vele együtt. Rettenetes nagy nyomot hagyott bennem a mai napig is. Bár már büszkén elmondhatom, hogy nem szenvedek tőle, mert nem szeretem, de a bánatot üresség váltotta át. Taszítom azt, akivel lehetne valaki, mert félek az újjabb csalódástól, mégis bármit megadnék, ha végre újra szerelmes lehetnék. Oyanba, aki engem is szeretne. De ez nem teljesült be a mai napig, és rájöttem, hogy felesleges az érzelmeimet is másoknak megmutatni. Ezért hát rideg, és elérhetetlen lettem, ürességgel, és nulla önbizalommal. Mint egy bábu, akit csak mozgatnak.