lie to me.

Muszáj hazudnunk az embereknek. Hogy miért? Azért, hogy elhiggyék, minden rendben az életünkben. Hogy nincs bajunk a világgal, hogy boldogak vagyunk. Én is ezt teszem. Ha nem tenném ezt, mindenki tudná, mi zajlik le bennem nap mint nap. Hogy milyen bajok térnek vissza, hogy mibe esek vissza. Hogy miért sírok és mikor, hogy miért örülök, vagy hogy miért vagyok dühös. Mert ha megkérdezi valaki, hogy miújság, nem arra kíváncsi, miért vagy letört, csak egy szimpla "semmi"re. Ilyenek az emberek, mind ilyenek vagyunk - kivétel nélkül. Mindegy, hogy barátról van szó, vagy csak haverról - mert a barátnak nem kell megkérdeznie hogy vagy, anélkül is tudja, hogy nem jól. És ő csak némán bólint arra, hogy azt mondod, jól, közben pedig tudja, hogy mégse. Mindenki ezt csinálja. Mindenki ezt éli át. Példának okáért, ha én elsorolnám valakinek, milyen problémáim vannak, a végén beleunna. Felesleges lenne, és csak időpocséklás, mivel segíteni úgyse lehet rajta. És senki sem fog úgy ismerni téged, mint te saját magadat - erre már rájöttem. Hiába mondod ki, hiába érezteted, nem ugyanaz, mint ha belül gondolnál azokra a bizonyos érzésekre. A kínra, a csalódásra, a szenvedésre... Minden teljesen más legbelül a fejedben. Teljesen témától függetlenül, de kezdek érezni - pozitívan! Lehet, hogy ez a tavasz hatása, vagy nem tudom, de most már vágyom az emberek közelségére, a szeretetre, a törődésre, a társa... Meguntam, hogy egyedül legyek üresen a magam kis világában. Kellenek emberek, hogy kiéljem magam - mert ki tudja, meddig élünk, nemde? Lehet, ez az utolsó percünk, napunk, hetünk, de lehet, hogy még egy egész élet vár ránk. Sose lehet tudni... Talk to me softly There's something in your eyes Don't hang your head in sorrow And please don't cry I know how you feel inside I've I've been here before Somethin's changin' inside you And don't you know...