would u lie with me and just forget the world?

Hétfő este volt. A szünet utolsó napjai következtek, így hát ki kellett élvezni. Miután megnéztem két évadnyi szex és New York-ot, úgy döntöttem, nekiállok készülődni. Zenehallgatás és hajszárítás közben rájöttem, mi kell nekem. Valaki, aki pár órára elfelejteti velem azt a személyt, akibe fájdalmasan bele vagyok esve. Olyan emberre gondoltam, akivel már volt dolgom, messze lakik, így egészen optimális volt a helyzet. Megtörtént, egy-két csók, és rá már nem is gondoltam. Azt hittem, így lesz tökéletes az estém. Nem volt az, de legalább felnyitotta a szememet arra, milyen is vagyok valójában.
Tessék. Meg kaptam valakit, nem kellett sokat szenvednem miatta, boldog is lehettem volna. De nem. Amíg nem kaptam meg, sóvárogtam érte, húztam az agyát. S ahogy sikert arattam? Valahogy már nem foglalkoztatott a dolog. Ahogyan ott álltunk a szórakozóhely közepén, körülnéztem. Rengeteg helyes fiú, mosolyogtak, idősebbek voltak, ergó maga a tökély. Abban a pillanatban elfelejtettem, hogy nekem itt egy srác, akivel foglalkoznom kéne - más kellett, olyan, akit nem kaptam meg eddig, de meglehetne. 

Mi van, ha egyszer őt is megkapom annyi év sóvárgás után (ismét)? Nem fog érdekelni többet ő sem? Ennyi lenne? Az éjszakai sírások, a gyomrom görcsbe rándulása, az izgalom és szenvedés... mind szertefoszlana egy pillanat alatt? Kíváncsi vagyok. Nem szeretném ezt. Most úgy gondolom, hogyha egyszer megkaphatnám, többet nem akarnám elengedni. Ahogy egy jó barátom mondta nekem egy lelkizős estén:

"Te azt várod el tőle, hogy lehozza neked a csillagokat. Nem feltételezed, tudod, hogy megtenné úgy, hogy nem is ismered annyira. Mi van, ha nem hozza le neked a csillagokat, csak kisebb dolgokat tesz meg? Elveszti a varázsát, mert túl nagyok az elvárásaid vele kapcsolatban!"

Igen...Lehet, hogy ha megkapnám, csalódnék benne és már nem érdekelne. Így arra a következtetésre jutottam, hogy változtatni kell. Vagy el kell felejteni végleg, vagy kevesebb elvárásaim kell, hogy legyenek. Hiszen azt is elvártam, hogy felköszöntsön szülinapomon. S lásd, én naiv... Nem tette meg. Pedig ennyit igazán megérdemelhettem volna, azok után, amilyen pozitív dolgokat állított rólam.
Holnap kiderül. Látni fogom a nézéséből. Megtudja a dolgokat, mert elszóltam magam és már nem tudja kikerülni ezt a témát sokáig. Érzem, tudom, hogy lassan egy hosszú-hosszú beszélgetés fog ránk várni. Ennek így kell lennie, annyira kell ez, mint egy zápor a nyári tikkadt időjáráskor. És most melyik szakaszban járunk? Abban, amikor már a levegő fülledt, 45 fok van, látod messziről a felhőket, de kéne még egy kis szellő, hogy odafújja feléd...