3..2..1..

Nem bírok magammal. Nem bírok a gondolataimmal. Egyszer fent, egyszer lent. Az egyik pillanatban még megőrülök az örömtől, a másikban könnybe lábad a szemem. Aztán eszembe jut egy gyönyörű éjszaka, libabőrös leszek, majd eszembe jut valaki más, és elsírom magam. Róla pedig eszembe jut a nyár, amitől vidám zenéket hallgatok, és felpörgök. Aztán eszembe jutnak a barátságok, amik megszakadtak az elmúlt hónapban, és rájövök, nem lesz ugyanolyan a nyár nélkülük... Aztán arra eszmélek, hogy a zuhanyzóban állok, testemre folyik a forró víz. Neki dőlök a falnak, lecsúszok a földre, de vízcseppek még mindig zuhannak lefele. Beletemetem arcomat a kezeimbe, és párhuzamban sírok a zuhany vízcseppeivel. Majd mély levegőt veszek, kicsavarom teljesen elázott hajam, megdörzsölöm szememet, és felállok... Aztán az ágyban fekszek, az eddigi három órát mintha robotként töltöttem volna. Nem is voltam ott lélekben, csak tettem a dolgomat. Most, hogy lefeküdtem, újra szabadak a gondolataim. Megint ő ugrik be.. De tudom, hogy csak gyorsan másra kell gondolnom, és elmúlik.. De én nem akarom, hogy elmúljon. Azt akarom, hogy szenvedjek. Megérdemlem. Aztán mégse azt akarom, hanem valakit, aki szeret, és aki életben van! Aztán rájövök, hogy nincs ilyen... És ismét elalszom a könnyeimmel.