túl vagyunk rajta.

Annyira nagy kő esett le a szívemről. Teljesen megkönnyebbültem. Vége van 2009-nek. Új évnek nézünk elébe, tiszta lappal indul mindenki és minden. Kizárok mindent, ami eddig történt, és az új tapasztalatokra koncentrálok. Megpróbálok minden nap mosolyogva kelni, és mosolyogva élni. Nem akarok sírni - eddig még nem is sírtam - és csak boldog akarok lenni. És ez érdekében mindent megteszek, ami csak tőlem telik. Próbálom máshogy felfogni Peti halálát. Tudom, hogy nem nagyon lehetséges, de legalább a szép emlékek jönnek már vissza, és érzem, ha segíteni próbál. Azt hiszem, most is azon van. :) A múltkor eléggé idegesen leírtam, hogy az a fiú, aki Tatabányán lakik, újra megjelent az életemben. Csak akkor még nem akartam elfogadni, és félem, de most már tudom, hogy jó, hogy újra "itt" van velem, és szerethetem. Tereli a figyelmemet, nem gondolkozok máson, és egyszerűen boldog vagyok vele. Annyira jó érzés ~ Ma este azt álmodtam, hogy bolyongok a temetőben. Hirtelen éneket hallok a távolból : "Boldog szülinapot, boldog szülinapot, boldog szülinapot Peti, boldog szülinapot..." Nem tudtam, mire véljem. Egyre közelebb értem a hanghoz, és megláttam Peti szüleit a sírnál. Nem sírtak, boldogak voltak. Megkérdezem, mit csinálnak itt, a sírjánál, és azt a választ kaptam : De hiszen Peti nem halt meg! És mindannyian mosolyogtak. Futottam kifele a temetőből, és hirtelen a városközpontban találtam magam. Egy létra alatt álltam, és az utca másik oldalán megláttam. Olyan volt, mint régen, mikor még élt. Odafutottam hozzá, de ő eltolt magától. - Hogy hihetted azt, hogy meghaltam? Azt hiszed, képes lennének itt hagyni? Én csak néztem, nem tudtam mit hozzászólni, helyette elkezdtem sírni. Megfogta az arcomat, letörölte a könnyeimet, és végül megölelt. -Mindig itt leszek veled, és segíteni fogok, ahogyan csak tudok, bármi is történjen! - mondta, aztán eltűnt. Én megint a temetőben találtam magam, ismét a sírnál. Még nem volt sírköve, és mindenki ott állt körülötte. Magamat is láttam, ahogyan ott sírok mellette, és az arcomon rengeteg fájdalom ül. Kérdezgettem mindenkit, mi történt, de senki sem hallotta, hogy ott vagyok. Aztán hirtelen megint megjelent előttem Peti, és azt mondta : Segíteni fogok! Te megérdemled! Aztán eltűnt a semmiben, és én mindvégig ott ültem a sírnál, amíg az összes gyászoló - magamat is beleértve - elment onnan. Fél nyolckor riadtam fel, körbenéztem, és megnyugodtam, hogy csak egy álom volt. Álom, de egy üzenet is egyben. Tudom, hogy ő küldte! :)