eh

A faszom kivan - már elnézést. Eldobnak maguktól, mint egy darab pappírt, amit már teleírtak, én meg szenvedek miattuk, mindent a szívemre veszek, és most meg mindketten jönnek utánam, mintha mi sem történt volna. Nem értem. Ennyire "fontos" lennék én nekik? Egyik pillanatban még nem érdeklem őket, aztán meg, mint a pincsi kutya, koslatnak utánam. Az egyik telefonon, a másik gépen... Az egyik több száz kilóméterrel messzebb, a másik a város másik végéről. Nem olyan a lelkem, hogy ezeket kibírjam. Döntsék el, mit akarnak. Szeretni? Vagy csak szórakozni? Én nem tudom eldönteni helyettük, de már elegem van ebből. Mert beleesek mindig ugyanabba a hibába, és tudom, hogy hiába. Hiába beszélek az egyikkel órákon át, nem lehet az enyém sose - mert messze van. A másikkal pedig azért hiába, mert úgyis csak átverne. Mindkettőjüket szerettem. A három ember közül, ketten maradtak. Nem tudom, melyik a jobb... Egyik sem. Ő elment örökre, így nem tudok mit tenni. Pedig ő hitt volna bennem. Aki messze van, az is hisz bennem, de mit érek vele? Egy nagy lófaszt. Sose lehet az enyém úgy igazán, de ezt ő is tudja, mégis beszélünk... Nem is akárhogy. Minek csinálja ezt? Csak rosszabb lesz.. Aki pedig közel van... Amiket csinál velem, szép és jó, de mással is ezt csinálná, ha mi együtt lennénk. Ennek is mi értelme van? Semmi... Inkább dobjanak el megint mindketten, úgy, hogy ne is emlékezzek rájuk, mert így, hogy tudom, nem vagyok számukra közömbös, csak nehezebb. Ha tudnám, hogy már kizártak az életükből, hamarabb lehetnék túl rajtuk. Elegem van. :) If I were a boy, I think i could understand, Hove it feels to love a girl, I swear, I'd be a better man.