A mai napon kicsit úgy éreztem magam, mint Serena hálaadáskor. Csak arra nem emlékszem, hogy neki volt-e akkor problémája..Amennyire erőlködtem, hogy tökéletes legyen ez a nap, olyan borzalmas lett.
Ordibálásra ébredtem, bal lábbal keltem fel. Apa megkérdezte, segítek-e díszíteni a fát, és én leordítottam. Egész délelőtt flegma voltam mindenkivel, pedig tudtam hogy legalább most kedvesnek kéne lennem.
Délben megittam az első felesemet, koccintásképpen. Aztán megérkezett a többi vendég, elecsetelgették, hogy a temetőből jöttek, és minden erőlködésem hirtelen a ködbe veszett. Megittam még egy felest, majd még egyet, és még egyet...
Akárhányszor ránéztem Peti testvérére, mindig ő jutott az eszembe. Aztán ő bunkó lett, és a hányinger kerülgetett. Bementem a fürdőszobába, és próbáltam visszaszámolni tíztől. Egy könnycsepp ekkor már kicsordult, de muszáj volt visszafojtanom a dühömet.
Amikor hazaértünk, ismét ittam egy pohárral. Kibontottuk az ajándékokat, és anyát úgy megbántottam, ahogyan még soha.
Vissza akartam fojtani azt, hogy nem tetszik amit kaptam, de nem tudtam. Elkezdtem sírni (mint egy kisgyerek...) és bemenekültem a szobámba. Belenéztem a tükörbe, majd összecsuklottam és a falnak támaszkodva sírtam egy órán át. Nem tudtam tökéletesre formálni ezt a karácsonyt, ugyanolyan rossz volt mint a tavalyi.
Ennek örömére egész este bort ittam és konyakot, és a falnak dőlve sírtam.
Remélem másnak is jól telt a szent este!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése