Túl hamar örültem meg mindennek, és én, mohó, azt hittem, végre nekem is kijut a boldogságból. Hát nem. Auguszus 20.án szakitottam vele. Hogy miért? Egyszerűen nem működött a dolog - részemről. Nem éreztem azt, amit azoknál, akiket szerettem. Így kellett tennem, minél hamarabb, annál jobb. Nem azért, hogy nekem legyen jobb, hanem hogy neki ne legyen olyan nehéz.
Még mindig nem tudok elmenni úgy mellette, hogy ne jöjjön fel hirtelen minden emlék. Hogy ne kapjon el a pánikroham. Borzalmas. Mindig igy lesz? Vagy fog változni valaha? Nem tudhatom. De mást is rossz nézni. Azt a valakit, akivel igazából sosem lehettünk együtt, mert a táv megakadályozta. Őt is szerettem, s még mindig tudnám, de az eszemre hallgattam, és a nemet választottam.
És megint itt vagyok - egyedül. "Sínylődve az élet keserves oldalán."
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése