minden széthullt_

Vége. Feladtam. Túl sok szenvedést kaptam már az élettől... Elegem lett! Egy év... Egy éve nincs senkim. Én meg annyira, de annyira társfüggő vagyok, hogy az borzalmas. És még mindig, mindenkiben őt keresem. Hiába, mikor már ismét halványul az emléke, ő bejelöl mindenhol, állandóan nézeget, összefutunk az utcán... Oké, ez egy dolog... De elhatároztam, hogy próbálok lépni. Van egy ismerősöm, - aki pár nap alatt a barátom lett. Tegnap elvitt a liget-térre, hogy ismerkedjek össze fiúkkal. Egyik sem jött be... Na bum... Csak egy a baj. Pont az tetszik nekem, de nagyon is, aki próbál nekem srácot keresni. Annyira aranyos, kedves... még nem volt velem ilyen senki. De van barátnője, akit szeret. Gondolhattam volna, ilyen az én szerencsém. Aztán nap végére rájöttem, hogy lemondok az ilyen dolgokról. Ha már a suliban szarul érzem magam, a volt legjobb barátőmmel rengeteget veszekedtünk, és miután már beszéltünk pár szót, - ő rögtön hazudozott rólam másnak... Szóval, nincs ugynevezett legjobb barátnőm, a másik - akiben a legjobban megbízhatok - közben majdnem összejött egy jó barátommal. (Félre ne értsétek, én ennek rohadtul örülök) Szóval nekik is megvannak a saját kis dolgaik... Más pedig nincs. Csak egy dologra számíthattam mostmár. A családomra. És derült égből villámcsapás mi történt tegnap este? Folyamatos veszekedések, kiabálások, fenyegetések... És a végén ki lett mondva. Elegük van egymásból, válnak! És én csak ültem a szobámban, és csak sírtam, és sírtam, és sírtam... Senki! Egyedül maradtam teljesen. Az a család voltunk, akik IMÁDTÁK! egymást. Elmondhatatlanul. És most? ... Ismét magamba zuhantam, ismét senkinek éreztem magam. Aztán csodák csodájára az értett meg a legjobban, aki egyébként elég paraszt volt velem eddig, és csak "megbaszni" akart. Érdekes. Egy új barátság kezdete? Aztán ma, beszéltem azzal az említett sráccal, aki elvitt a liget-térre. Mondta, hogy tudja miket élek át, és nyugodtan átmehetek hozzá, ha baj van. És akkor most mégis mi van? Káosz. Megismétlődik az a fejezet az életemben, mikor magamba fordultam...